Nincs megállás: vasárnap a Vasas ellen folytatjuk!

A Swietelsky-Békéscsabai Röplabda SE pénteken a Jászberény otthonában lépett pályára, ahol magabiztos győzelmet arattak Molcsányi Ritáék. A csabai lányoknak nem sok idejük maradt a pihenésre, hiszen január 20-án vasárnap már Budapesten lesz jelenése csapatnak, ahol a Vasas együttese lesz az ellenfél, 19 órás kezdéssel a Magyar Kupa elődöntőjének első mérkőzésén.

A felek az idei szezonban két alkalommal találkoztak a bajnokságban, a Békéscsabai Városi Sportcsarnokban a Vasas, míg a Folyondár utcában a BRSE győzedelmeskedett. Csapatunk célja, hogy előnyt harcoljon ki az elődöntő első mérkőzésén, továbbá az, hogy a fővárosiak pályáján megtartsa a 2015 tavasza óta tartó győzelmi sorozatát.

Vasárnapi ellenfelünk a Jászberény ellen hangolt a kupatalálkozóra, a piros-kékek 3:1 arányban múlták felül Deme Gábor együttesét.

Az új vezetőedző, Paul Bogdan érkezése új, pozitív impulzust adott a gárdának, a fiatalok is lehetőséget kaptak, illetve látható, hogy sokkal sűrűben váltják egymást a játékosok a pályán. Ahogy a tréner elmondta: „mindenkinek, minden egyes edzésen és mérkőzésen meg kell dolgoznia a keretbe és a csapatba kerülésért, senkinek sincs fix helye a kezdők között, ahhoz bizonyítani kell”.