Pekárik Eszter további két évig erősíti a BRSE csapatát

Újabb fiatal, magyar tehetség kötelezte el magát hosszabb távra a bajnoki címvédőhöz, a Veszprémből induló Pekárik Eszter idén már a nemzetközi porondon is megmutatta oroszlánkörmeit.

A remek adottságokkal bíró, 21 éves, 190 cm. magas játékos tavaly nyáron érkezett Békéscsabára és a magas szintű, alázatos munka hatására mára a magyar nemzeti csapat kezdő játékosának mondhatja magát.

“Mindenekelőtt szeretném megköszöni a klub bizalmát, hiszen korábban már többen már lemondtak rólam. Békéscsabán megkaptam a megfelelő hátteret, azt a fajta minőségi munkát, melynek köszönhetően rengeteget fejlődtem és immár stabil válogatott kerettagnak mondhatom magam. Ezek után számomra nem volt kérdés a folytatás, örülök, hogy mindez egybe esett a BRSE elképzeléseivel. Célom, hogy nemzetközi szinten is jegyzett játékossá váljak és ezért rengeteget fogok dolgozni a mindennapok során. Ismerem a klubvezetés elképzeléseit, számomra nem kérdés, hogy a következő idényben is sikeresek leszünk hazai és nemzetközi porondon egyaránt.” – mondta Pekárik Eszter.

“Eszti hozzáállása, elkötelezettsége példa értékű. Sokat fejlődött nálunk, és hisszük, hogy még ezen túl is jelentős potenciál van benne. Intelligens játékos, aki pillanatok alatt elsajátította a klub filozófiáját, sokat várunk tőle a következő két szezonban.” – nyilatkozta Baran Ádám a BRSE elnöke.