Pénteken a TFSE ellen folytatódik a bajnokság

BRSE-Fanatics3Szerda este gyönyörű játékkal javított mérlegén a MEVZA Cup sorozatában a Linamar – Békéscsabai Röplabda SE, miután három szettben valósággal demoralizálta cseh ellenfelét. Mintha kicserélték volna a csabaiakat a hétfői találkozó óta, kemény, precíz nyitások, határozott blokkok és elementáris erejű támadójáték jellemezte a magyar bajnok fellépését az Olomouc ellen. A szettveszteség nélküli győzelem egy óra alatt megszületett, így a sorozatban ismét a tabella második helyére ugrott a BRSE.

Nincs azonban megállás, pihenő, meg végképp kevés, hiszen a hétvégén két bajnoki találkozó következik, pénteken a TFSE, majd vasárnap a Nyíregyháza érkezik vendégségbe. A fővárosiak a tabella kilencedik helyén állnak, eddig két mérkőzést tudtak nyerni, így talán nem túlzás kijelenteni, hogy a találkozó egyértelmű esélyese a bajnokcsapat, nem is lehet más célkitűzésük Molcsányiéknak, mint mindhárom bajnoki pont megszerzése szettveszteség nélkül. A csabaiaknál igen fontosnak tartják a formaidőzítést, Nedeljkovic mester ebben az edzéselméleti tételben is otthon van, azonban most a forma megőrzése, átmentése talán nagyobb feladat lesz ezen a pénteki mérkőzésen, hiszen a Nyíregyháza ellen, majd vasárnap még többet kell nyújtania a címvédőnek.

A mérkőzés január 20-án, 18.00 órakor kezdődik a Békéscsabai Városi Sportcsarnokban.