Rangadó Zágrábban a Szilveszter előestéjén!

zágráb - liftAz emberek már javában Szilveszterre készülnek, nem úgy a Linamar – Békéscsabai Röplabda SE röplabdásai, akik a nagyhírű Mladost Zagreb otthonában lépnek parkettre ma este 18:30-kor. Az év utolsó mérkőzése, amely komoly fontossággal bír a csabaiak szempontjából, ha a Közép-európai Ligában is el szeretnék érni álmaikat, a négyesdöntőt. Eddig remekül meneteletek a kék-fehérek, hiszen a Gödöllő és a Porec után tegnap a Nyíregyházát is két vállra fektették, így szettveszteség nélkül állnak. A két szlovén sztárcsapattal a Mariborral és a Ljubljanával egyedül eddig a Linamar tudta tartani a lépést, de ahhoz, hogy az így is maradjon és a későbbi nagy csaták már kevésbé befolyásolják a legjobb négy közé jutást, az egyik esélyest a Mladostot is meg kell verni. Ez csöppet sem lesz könnyű feladat, hiszen a horvátok a Nyíregyháza ellen stabilan, magabiztosan röplabdáztak, és könnyedén hozták a kötelezőt.
 
A BRSE játékosainak a tegnapi produkciójukra rá kell tenniük egy lapáttal, ha szeretnék folytatni remek sorozatukat.
 
Nézzük, hogyan látják az összecsapás előtt az esélyeket az idegenlégiósaink:
 
Sarah Clement: Hálás vagyok, hogy egy ilyen patinás gárda ellen játszunk és így zárhatjuk az évet. Ez egy jó lehetőség arra, hogy lássuk, hol tartunk. Izgatott vagyok, mert győzni szeretnénk, és megtartani veretlenségünket a Közép-európai Ligában. A legfontosabb, hogy csapatként jól röplabdázzunk.
 
Tatjana Matic: Egyértelműen jobban szeretnénk játszani, mint tegnap. Tudjuk, hogy keményebb ellenfél lesz, mint a Nyíregyháza. A legjobb formánkat szeretnénk hozni, mert sikeresen akarjuk befejezni az idei esztendőt. Nagyon boldog vagyok, hogy egy ilyen nemzetközi szinten is jegyzett csapat ellen tudunk szerepelni.