Szerb pontgyáros érkezik az orosz bajnokságból!

Marta Drpa személyében a nemzetközi piacon is magasan jegyzett játékossal erősített a Swietelsky – Békéscsabai Röplabda SE.

A szerb utánpótlás és felnőtt válogatottsággal is rendelkező, átló poszton bevethető, 31 éves, 192 cm. magas sportoló az előző idényt az orosz VC Yenisey Krasnoyarsk együttesénél töltötte, ahol a liga egyik legjobb pontszerzője volt. Ezt megelőzően több ország bajnokságában megfordult, rendre csapata és az adott pontvadászat legeredményesebbjeként zárt.

“Marta már évek óta ott volt a látókörünkben, nagyon örülök, hogy idén siker koronázta erőfeszítéseinket és a 2020/2021-es szezonban a sorainkban tudjuk. A szakmai stáb megerősített abban, hogy abszolút beleillik abba a rendszerbe, amit játszani szeretnénk. Azt várjuk tőle, hogy a csapatunk, illetve az egész  Extraliga meghatározó játékosa legyen.” – fogalmazott a transzfer kapcsán Baran Ádám a BRSE elnöke.

“A magyar bajnokság évről évre erősebb, szeretném itt kipróbálni magam, hiszen korábban még nem játszottam Magyarországon. Több ismerősöm is szerepelt már a békéscsabai klubnál, melyről jókat halottam, tetszett az a koncepció, amit felvázolt a klubvezetés. Hiszem, hogy jó csapatunk lesz, nem titkolt célom, hogy trófeával zárjam a szezont!” – nyilatkozta Marta Drpa.