A Swietelsky-Békéscsabai Röplabda SE legújabb szerzeménye, a montenegrói nehézbombázó Tanja Bokan, alig két hete igazolt a klubunkhoz, de érkezése óta azonban látványosan javult az egész csapat teljesítménye.
A japán és francia bajnok, Bajnokok Ligája tapasztalattal rendelkező játékos nyomban letette névjegyét a klubnál, miután vezérletével aranyszettben 15:9-re verte a BRSE a Khimik Yuzhny csapatát a csabai katlanban, így életben tartva az együttest a CEV Kupában. A Tanja Bokannal elkészített exkluzív interjúnkat olvashatják.
– Olaszország, Franciaország, Japán, Azerbajdzsán csak, hogy néhányat említsünk karriered állomásaiból. Hogyan alakult a pályafutásod, milyen sikereket értél el és melyikre vagy a legbüszkébb?
T.B.: Mondhatni későn, 12 éves koromban kezdtem el röplabdázni szülővárosomban, a montenegrói Bar csapatánál. Úgy éreztem, hogy megvan bennem az, hogy profi röplabdás legyek. Fiatal korom óta atletikus alkat voltam és erre hamar felfigyelt a Luka Bar edzője. Természetesen megjártam az ifjúsági csapatokat, majd a 2004-es szezonban felkerültem a felnőtt keretbe. Két évvel később Szerbiába, a Szabadka csapatához igazoltam, ahol a 2009/10-es szezon sikerült a legjobban, hiszen a bajnokságot ezüst, még a kupát bronzéremmel zártunk. Ezt követően egy évre az olasz másodosztályú Soverato együtteséhez csatlakoztam, ahova leginkább tapasztalat szerzés miatt igazoltam. Innen egyből Franciaországba vezetett utam, ahol a Mullhouse együttesénél két sikeres évet tudhattam a hátam mögött. A 2011/12-es szezonban a bajnokságban és a kupában is második helyen zártunk, de a CEV Kupában is 5. helyen végeztünk. Egyénileg a 2012-es év volt a legjobb számomra, hiszen a francia bajnokság legjobb játékosa címmel díjaztak. A 2013/14-es idényt a francia Cannes csapatában töltöttem, amely karrierem egyik legszebb állomása volt. Ebben az évben francia bajnokok és kupagyőztesek lettünk, de a Bajnokok Ligájában is sokáig meneteltünk, hiszen az 5. helyen zártunk. 2015-ben Japánban ajánlottak szerződést, a Hisamitsu Springs együttesénél. A közel keleten eltöltött szezont is sikeresen zártam, hiszen itt is dupláztunk: újabb kupa és bajnoki aranyérem díszítette a vitrinemet. 2016-ban Jakartában folytattam, ahol a sérülések miatt kevesebbet játszottam, de 2017-ben az olasz elsőosztályú Pesarohoz igazoltam, ahol mind a kupában, mind pedig a bajnokságban megálltuk a helyünket. Idén pedig Indonéziába írtam alá, de financiális problémák miatt nem maradtam a klub kötelékében.
– Már nyáron is felvette veled a kapcsolatot a BRSE, sőt konkrét ajánlatot kaptál a klubtól, de mégsem szerződtél Békéscsabára. Miért döntöttél más együttes mellett, akkor?
T.B.: Így van, már nyáron megkeresett Baran Ádám a klub elnöke, de voltak más kérőim is. Elgondolkoztam azon, hogy már a szezon előtt is ideigazoljak, de megvolt a lehetőségem arra, hogy Indonéziába játsszak ismét, 4 hónapos szerződéssel. Az a bajnokság később kezdődik, mint a többi és végül azért döntöttem Indonézia mellett, hogy többet lehessek a családommal. Miután megkötöttük a szerződést az indonéz csapattal, problémák merültek fel. Az idei év elején az olasz Pesaroval is akadtak problémák, nem azt a fizetést kaptam, ami rögzítve volt. Az indonéz csapatnál azonban nem fizettek ki, így jelenleg is zajlik az eljárás az ügyben. Valami fixre volt szükségem, ahol nem vernek át és biztonságban érezhetem magam, ezért is választottam Békéscsabát. Dobi Edina, a BRSE tavalyi csapatkapitánya és Ksenija Ivanovic is bíztatott, hogy itt a legjobb helyre kerülök és nem fog az történni, mint Olaszországban vagy Indonéziában. Rengeteg számomra fontos és pozitív dolgot meséltek a klubról, a sikerekről, a hozzáállásról és a klubmenedzsmentről is. Az elnök úrral történt személyes egyeztetések pedig végérvényesen meggyőztek erről. Nekem első a biztonság, hiszen így tudok kiegyensúlyozott, jó teljesítménnyel hozzájárulni a csapat sikeréhez.
– Mielőtt Békéscsabára érkeztél, két montenegrói játékosunk volt, Nikoleta Perovic és Ksenija Ivanovic személyében. Milyen kapcsolatot ápolsz velük?
T.B.: Ksenijával több, mint 14 éve vagyunk legjobb barátok, szobatársak és ellenfelek is korábban, most ismét csapattársak. Rengeteg közös élményben volt részünk a pályán, mind ellenfélként, mind a válogatottban csapattársakként. Mondhatom, hogy az egész sportpályafutásomat végig kísérte, hiszen Montenegróban, Szerbiában, Franciaországban és Azerbajdzsánban is ellenfélként, mégis legjobb barátokként vívtunk meg egymással.
Nikoleta Peroviccal is körül-belül 6 éve játszunk együtt a válogatottban, de kiskora óta ismerem, hiszen egy városban, Bar-ban születtünk. Korábban a nemzeti csapaton kívül nem játszottunk együtt, hiszen amikor én a Luka Bar-ban szerepeltem, ő még nagyon fiatal volt és azóta nem játszottunk egy ligában.
– Nem mindennapi mérkőzésen mutatkoztál be BRSE színeiben, a CEV Kupában a Yuzhny ellen, ahol csak aranyszettben juthatott tovább a csapat. Milyen volt számodra a debütálás?
T.B.: A hazai szurkolók nagyszerű hangulatot teremtettek. A lányok és a vezetőség említette korábban, hogy Békéscsabán sok ember szereti a röplabdát és sokan járnak mérkőzésre. Nagyon kellett az ő biztatásuk ahhoz, hogy tovább jussunk a következő körbe. Úgy érzem mindenki kitette a szívét a pályára a találkozón, mindenki tisztába volt a szituációval és felnőtt a feladathoz. Személy szerint nem játszottam rosszul, de nem vagyok még a legjobb formában. Ahogy haladunk a szezonban, úgy fogom magam ismét felépíteni és akkor több ponttal és támadásban nagyobb hatékonysággal fogok tudni hozzájárulni a csapat sikereihez. Nem szeretek nagy szavakkal dobálózni, inkább a játékom beszéljen helyettem.
– Milyen érzés volt, hogy leigazolt a BRSE, majd pár nappal rá a szezon egyik legfontosabb mérkőzésén kellett bizonyítani? Hogy érzed, sikerült az első perctől kezdve megtalálni a közös hangot a társakkal?
T.B.: Az volt az első hetem a csapatnál, a találkozó előtti edzéseken már éreztem, hogy sikerült megtalálni a közös nevezőt a lányokkal. Befogadtak maguk közé, éreztem, hogy mindenki segíteni akar abban, hogy minél hamarabb a magaménak érezzem a csapatot. Ez látszódott a mérkőzésen is, hiszen a feladóink remekül kiszolgáltak, jó labdákat kaptam tőlük. Követtük a taktikát, a nyitás-fogadásunk, védekezésünk is összeállt és egy pillanatra sem vettük le a lábunkat a gázpedálról.
– Van-e olyan dolog, amit mindig csinálsz a találkozók előtt, esetleg valami babona? A Yuzhny elleni bemelegítés előtt bemutattad, hogy lábbal sem vagy ügyetlen. Ez nálad a mérkőzés előtti „rituálé” része?
T.B.: Szeretek egy kicsit játszadozni, így tudok ráhangolódni a mérkőzésre. Dekázok egy párat a labdával, majd teljesen átszellemülök. Igazság szerint ebbe az is benne van, hogy 12 évesen kezdtem el a röplabdázni, azelőtt az utcán fociztam és kosaraztam is a fiúkkal. Babonásnak nem mondanám magam, de van egy nyakláncom, amelyet édesanyámtól kaptam a 18. születésnapomra. Ez az én keresztem, amelyet azóta nem vettem le magamról és Isten így ad nekem erőt.
– Mit vársz az idei szezontól Békéscsabán?
T.B.: Karrierem során minden mérkőzésen úgy léptem pályára, hogy csak a győzelem az elfogadható eredmény. Szeretném, ha teljesülne a vezetőség által kitűzött cél, miszerint a Magyar Bajnokságot, a Magyar Kupát és a Mevza Kupát is elhódítsuk. Én pályafutásom alatt, soha nem léptem pályára a Közép-Európai kupasorozatban, ezért ez számomra külön presztízs, hogy aranyéremmel zárjunk ott is. A CEV Kupában is szeretnénk a lehető legtovább menetelni, de lépésről-lépésre kell gondolkodnunk, először a svájciakkal szemben kell kivívni a továbbjutást.
– Hogyan tetszik eddig a város, mennyire sikerült felfedezni Békéscsabát?
T.B.: Nem sok időm volt felfedezni eddig a várost, hiszen a csapat legkeményebb időszakában érkeztem, így teljesen a meccsekre és edzésekre fókuszáltam. Amennyit eddig láttam belőle, azt mondhatom, hogy hasonlít a szülővárosomra, hiszen viszonylag kis településről beszélün. Ksenijától hallottam, hogy nagyon barátságosak az emberek és megismernek minket, röplabda játékosokat a civil életben is. Ez nagyon szimpatikus, várom már, hogy én is felfedezzem Békéscsabát.
– Ha van egy kis szabadidőd, mit szoktál csinálni? Van-e esetleg hobbid?
T.B.: Imádok sorozatokat és filmeket nézni, de izgalmas könyveket is olvasni, hiszen ezek kikapcsolódást jelentenek számomra. Persze, ha több időm van szeretek elmenni hosszú sétákra és megismerkedni az adott várossal. Nyáron például rengeteg helyen jártam, szóval utazni is szeretek. Ha Montenegróban vagyok, akkor egyértelmű, hogy a kétéves keresztlányom az első, akivel lemegyek a tengerpartra és játszok. Amióta itt vagyok, azóta Ksenijával töltöttem a szabadidőm nagy részét, hiszen legjobb barátnők vagyunk. Így edzés előtt, után mindig együtt megyünk haza, hiszen szomszédok is vagyunk. Általában esténként főzünk valamit, közösen vacsorázunk és beszélgetünk. De alig várom, hogy az összes csapattársamat is jobban megismerjem, teljesen biztos vagyok benne, hogy lesz rá alkalom a szezon során.
– A karriered hátralévő részében mit szeretnél még elérni? Milyen terveid vannak?
T.B.: Korábban már megtanultam, hogy a hosszú távú tervek csalódáshoz vezetnek és nem úgy alakulnak, ahogy az ember eltervezi őket. A közel jövőt nézve a három címet szeretném megnyerni, amelyet korábban említettem. A nemzeti csapat tekintetében szeretnénk kivívni az Európa Bajnokság részvételi jogát, de, hogy utána mi lesz, azt nem tudom, majd kiderül a szezon végén.
-Hogyan képzeled el az életedet, miután befejezed a röplabdázást?
T.B.: Először is szeretnék családot alapítani, három vagy több egészséges gyermeket szeretnék. Az ehhez szükséges környezetet szeretném megteremteni és felnevelni a gyermekeket. Nem hiszem, hogy a röplabdázásban fogok tevékenykedni, miután visszavonultam, az nem nekem való, hanem Ksenijának, akiből tudom, hogy egy nap egy nagyon jó edző fog válni. Olyan munkát szeretnék majd, amely időben nincs meghatárolva és szabadon tudok dolgozni, hiszen egész eddigi életemet a családomtól távol éltem.