U15 elődöntő: Háromból három győzelem

Nagyon nehéz helyzetből várta a Békéscsabai Röplabda SE U15-ös csapata a hétvégi elődöntőt. A keret a végső győzelemre is esélyesként indult a szezon elején, azonban azóta rengeteg gond sújtotta a csapatot, többen is hónapokat hagytak ki és volt olyan játékos is aki most sem tudott rendelkezésre állni. Az elődöntő csabai négyes csoportjából majd az első kettő jut a májusi hat csapatos országos döntőbe. Az ellenfelek a Nyíregyháza, az MTK és a Vasas Óbuda2 csapatai voltak, a szakemberek véleménye szerint a három elődöntős csoportból ez volt a legnehezebb, mást ne mondjunk, két hete a Szeged Kupán a csabai lányok az MTK és a Vasas2 ellen is vereséggel jöttek le a pályáról, így nem volt könnyű helyzetben a házigazda.

Minden nehézség ellenére a lányok kiválóan küzdöttek az első mérkőzésen, és bár helyenként még hiányzott a szép és összeszokott játék, de nagy csatában nyerték a Nyíregyháza elleni derbit, így kicsit meg is nyugodtak a nap hátralévő részére. Az MTK elleni találkozón aztán a legszebb arcát mutatta a társaság, kiválóan és szervezetten játszottak és ennek jutalmául szettveszteség nélküli győzelmet arattak. A nap utolsó (sorrendben a hatodik) mérkőzésére már este nyolc órakor került sor, az addig némi meglepetésre két vereséggel álló Vasas2 ellen. A BRSE a szülők által is hajtva minden erőtartalékát mozgósítva, a második szettet négy fővárosi szettlabdáról megfordítva itt sem veszített szettet, és az első forduló után három győzelemmel vezeti a csoportját, ezzel hatalmasat lépve az országos döntő felé! Folytatás majd március 29-én Nyíregyházán!

Eredmények

Békéscsabai RSE – Nyíregyháza 3-1 (29,-21,12,22)
Békéscsabai RSE – MTK Budapest 3-0 (22,17,10)
Békéscsabai RSE – Vasas Óbuda2 3-0 (17,24,16)

BRSE: Feld Bettina, Stollár Szonja, Horostyák Cintia, Sinka Dalma, Gellén Viktória, Lenkefi Lea, Tóth Fanni, Kucsera Jázmin, Jánk Dzsenifer, Tatár Noémi, Radnai Lili, Radnai Luca, Hunyadi Gréta. Edző: Nagy Attila, Fésüs Erzsébet.

Nagy Attila: Ezt a csapatot rengeteg gond és baj érte év eleje óta. Egy játékos cserben hagyta, három játékos hónapokig bajlódott sérüléssel, közülük Szűcs Gréta még most sem állt rendelkezésre, reggel egy betegünk lett, és még sorolhatnám. Nagyon büszkék vagyunk Zsókával, hogy minden baj ellenére ilyen játékkal tudtunk ma előállni, megmutatták a lányok, hogy milyen a csabai szív, milyen a BRSE! Nagyon nagy nap volt, de nincs még vége, tíz nap múlva is hasonló játékra, hasonló hozzáállásra lesz szükségünk!