U17-es csapatunk is bejutott az országos döntőbe

A juniorok után a serdülőkön volt a sor, hogy bebiztosítsák helyüket a májusi hat csapatos fináléban. Az elődöntő harmadik körében az első két fordulóhoz hasonlóan határozottan és magas színvonalon tudott játszani a BRSE, így veretlenül jutott az országos döntőbe a csapat.

Az első találkozón a Jászberény ellen csak az volt a kérdéses, hogy milyen pontarányokkal nyernek a viharsarkiak, míg a második Nyíregyháza elleni derbin már a jövő heti U15-ös elődöntőre is készült a csapat, hiszen a keretből öten, még egy korosztállyal lejjebb is játszanak.

Eredmények

Békéscsabai RSE – Jászberény VT 3-0 (9, 8, 16)
Békéscsabai RSE – Nyíregyháza 3-0 (13, 15, 20)

BRSE: Boskó Ágnes, Feld Bettina, Tatár Gréta, Sebestyén Flóra, Stollár Szonja, Veres Cintia, Araczki Gyöngyvér, Horostyák Cintia, Gellén Viktória, Kertész Petra, Rády Boglárka. Edző: Nagy Attila

Nagy Attila: Gratulálok a lányoknak, ma is tudtak motiváltan, és jó hangulatban játszani!