Újabb tehetségek bontogatják szárnyaikat

A tegnap esti, közel 3 órás edzést követően, ma délelőtt sem állt meg az élet, hiszen egyéni képzéssel egybekötött foglalkozást tartott Alberto Salomoni és stábja.

A tréningen a csapattal dolgozott két ígéretes fiatal játékos is, akik a jövőben több alkalommal csatlakoznak majd a felnőtt kerethez.

A Kaposvárról érkező Héri Sára már a felkészülési találkozók során bemutatkozott a BRSE együttesében, azóta Nagy Attila keze alatt remekül dolgozik, míg a 16 éves Sebestyén Flórának ez volt az első alkalma az első csapat kötelékében. A korosztályos válogatott ütő Balatonfüredről érkezett a nyáron, s ha fejlődése töretlen marad, szép jövő várhat rá.