Utánpótlás eredmények a hétvégéről

Összesűrűsödött a BRSE korosztályos együtteseinek programja a múlt hétvégére, hiszen az NB II-es bajnokságban szerepelők közül rengeteg sportoló Szegeden a Markovics Emlékversenyen vett részt, míg az U19-esek szombaton Kalocsán győztek könnyedén. Ennek következtében első alkalommal az U21 II-es gárdája próbálta megnehezíteni a miskolciak dolgát.

Szettveszteség nélkül jutott tovább az ifi csapatunk az U19-es magyar bajnokságban

BRSE U19Nagy Attila tanítványi egy hónappal ezelőtt már három könnyed győzelemmel szinte bebiztosították a továbbjutást, de azért még a négycsapatos csoport második körét is le kellett játszani Kalocsán.

Első két mérkőzésen nagy önbizalommal röplabdáztak a BRSÉ-s lányok. Semmi esélyt nem adtak a Kispestnek és a helyieknek. Nagyon koncentrált, fegyelmezett produkcióval az utolsó összecsapás eredményétől függetlenül csoportelsőként jutottak a kék-fehérek a középdöntőbe. A presztízscsata azonban még hátra volt, hiszen a szomszéd megyeszékhely gárdáját még le kellett győzni a hibátlan mérleghez. Boskóék ennek megfelelően kezdték a játszmát. Könyörtelenül kihasználták a szegediek hibáit. Pici megingásokkal 25-16-tal hozták az elsőt. A folytatásban egy fokozattal feljebb kapcsoltak a viharsarkiak, csak a játszma végén engedtek ki egy kicsit, ami a folytatásban kicsit megbosszulta magát. Lendületbe jöttek a Csongrád megyeiek, s igazi minőségi röplabdát láthattak a nézők. 18-ig tudta tartani a tempót ellenfelünk, ekkor rendezte a sorokat a Csaba, s behúzta az utolsó meccset is 3-0-val.

A BRSE U19-eseinek a következő körben már sokkal nehezebb dolguk lesz, de ha be szeretnének jutni a hatcsapatos országos fináléba, akkor ott is remekelni kell majd.

Eredmények:
Békéscsabai RSE – Kispest 3-0 (4, 12, 8)
Békéscsabai RSE – Kalocsa 3-0 (5, 10, 11)
Békéscsabai RSE – Szegedi RE 3-0 (16, 15, 18)

Tisztes helytállás az NB II-ben

Békéscsabai RSE – Miskolci VSC 0-3 (-22, -21, -22)

NB II-es felnőtt mérkőzés, Békéscsaba, városi sportcsarnok
Vezette: Villás Tibor, Kulcsár Gergely

Békéscsabai RSE: Pavlik, Szentesi P., Bartolák, Szentesi R., Kárnyáczki, Szász. Csere: Juhász (libero) Félix, Szeberényi, Gyöngyösi. Edző: Kormos Mihály

Kis megilletődött kezdés után, 12-nél utolérték a hazaiak a borsodiakat. Nagyon szoros játszmában azonban végül a vendégek szereztek vezetést (22-25).

A csabaiak egyre nagyobb önbizalommal játszottak a jóval esélyesebb gárda ellen. Juhász vezetésével remek mezőnymunkát mutattak be a viharsarkiak, és hatékony támadásokkal léptek meg a Miskolctól. A végjátékban azonban a rutinosabb vendégcsapat felülkerekedett. (21-25)

A folytatásban újra a Csaba vette kezébe az irányítást, de a játszma közepére visszajött a meccsbe az MVSC is. Újabb izgalmas végjáték, melyet sajnos most sem a kék-fehérek nyertek meg.

Nagyszerűen helyt állt a BRSE csapata a miskolciak ellen. Egy hét múlva Nyíregyházán folytatódik a másodosztályú bajnokság.