Vasja Samec Lipicer személyében szlovén szakember lesz csapatunk vezetőedzője

Fiatal, de jelentős nemzetközi tapasztalattal rendelkező tréner felel az ötszörös magyar bajnok Békéscsabai Röplabda SE szakmai munkájáért. A 41 éves, 5 nyelven beszélő, korábban több neves szakemberrel együtt dolgozó Vasja Samec Lipicer a 2019/2020-as szezon végéig szóló szerződést írt alá.

A szakember Európa szerte kiterjedt kapcsolatrendszerrel bír, jól ismeri a nemzetközi játékospiacot, tevékenykedett többek között Lengyelországban és Olaszországban is, míg tavaly hazájában Szlovéniában a GEN-i Nova Gorica együttesét irányította, mely gárda a Vasas csapatát búcsúztatta a Challenge Kupában, ahol később a legjobb 4 közé jutott.

Vezetőedzőnk számára nagyon fontos a család, hamarosan követi kisfia, a 2 éves Benjamin, valamint felesége Tina Lipicer, aki egyébként profi röplabdázóként megfordult a kontinens top bajnokságaiban.

Vasja elmondta, hogy első látásra megszerette Békéscsabát, amikor néhány hete a városban járt. Lenyűgözte a piac, természetesen már kóstolta a méltán híres Csabai Kolbászt is. A szlovén mester ismerte a klubot, tisztában van eredményeivel, illetve a magyar bajnokság nívójával is. Komoly szakmai kihívást lát a feladatban, emiatt is választotta több lehetőség közül a békéscsabai munkavállalást.
Edzői hitvallása kapcsán megjegyezte, hogy a precíz és kemény munkában hisz, nem fél, sőt fantáziát lát a fiatalokkal való munkában.

Vasja Samec hétfőn este elkezdi a munkát Békéscsabán, stábját erőnléti edzőként Karolj Ferenc, statisztikusként az olasz Antonio Ferrari, edzőként Filius István segíti. A fizioterapeuta Knyihár János, míg a csapatorvos Dr. Bíró Edit lesz. A következő hetek során egy további szakember csatlakozik a stábhoz, aki másodedzőként tevékenykedik majd.