Vissza a helyes ösvényre!

Elszenvedte szezonbeli első vereségét a Békéscsabai Röplabda SE, csapatunkat pénteken a Kaposvár múlta felül három szettben. Tisztában voltunk vele, hogy a somogyiaknak rutinos, jó csapatuk van, minőségi légiósokkal és tapasztalt magyar játékosokkal, akik éltek a tálcán kínált lehetőséggel, kihasználták hibáinkat, melyből rengeteget vétett együttesünk.

“Úgy gondolom, hogy pontatlanok és felelőtlenek voltunk, hiszen olyan hibákat követtünk el, amiket ezen a szinten, ilyen csapat ellen nem lehet. Nem okozott meglepetést a Kaposvár, nagyon jól mezőnyöztek és nyitottak szinte végig a mérkőzés folyamán. Adott a cél, Jászberényben javítani kell!” – fogalmazott Glemboczki Zóra.

Tanulni kell a történtekből, de az élet nem áll meg. Levontuk a konzekvenciákat, többször elmondtuk, hogy a lényegi kérdések nem az alapszakaszban dőlnek el. Nem sokan gondolták volna, hogy ez a fiatal együttes, akit nyáron sokan előre temettek, négy győzelemmel kezdi a bajnokságot. Most bizonyára ismét sokan kongatják a vészharangokat, előkerültek a kárörvendők, de be fogjuk bizonyítani ismételten, hogy korai még leírni minket. Azért a tisztán látás végett nem árt tudni, hogy vannak olyan vetélytársaink, ahol egy külföldi játékos kerül annyiba, mint nálunk három. Mi a stabilitásra törekszünk, addig nyújtózkodunk, amíg a takarónk ér.

“Tudtuk, hogy nem lesz könnyű mérkőzés, ennek ellenére személy szerint győzelemre számítottam. Az ellenfél azt csinálta amit előzetesen megbeszéltünk, de sajnos nagyon sok hibával játszottunk, ami megbosszulta magát. Most már kár keseregni ezen, kielemeztük a hibákat, dolgozunk, hogy kijavítsuk ezeket. Fel kell állnunk és menni tovább, az élet nem áll meg, jönnek a következő kihívások.” – mondta Bodnár Dorottya.

Nincs is idő a búslakodásra, hiszen pénteken jön a jászberényi túra, ami nem lesz sétagalopp. A jászságiak otthonukban eddig méltó ellenfelei voltak az élcsapatoknak is, megszorongatták a Nyíregyházát, a Vasas ellen pedig pontot szereztek. Ellenfelünk edzője azt nyilatkozta, hogy erre készülnek most is, de ehhez azért nekünk is lesz egy-két szavunk.

Fel kell venni a kesztyűt és harcolni a berényi katlanban. Egymásért és a klubért!

“Meccs után először magunkban szoktuk rendezni a felmerült kérdéseket. Erre már mindenkinek megvan a saját, jól bevált módszere. Aztán csapat szinten is elvégezzük az elemzést. Fontos, hogy a következő edzésre már tiszta fejjel menjünk le és tudjunk az előttünk álló feladatra koncentrálni.

Pénteken idegenben lépünk pályára. A legfontosabbnak azt tartom, hogy az egy héttel ezelőtt elkövetett hibáinkat minimalizáljuk. Nem lehet más a célunk, mint győztesen hazatérni Jászberényből.” – nyilatkozta Pekárik Eszter.