BRSE: ÚTON A NEMZETKÖZI SIKEREK FELÉ!

A Békéscsabai Röplabda SE célja, hogy a jövőben a hazai sikerek mellett, nemzetközi szinten is meghatározó gárdává nője ki magát.

Sajtótájékoztatót tartott a Városházán, a csütörtöki CEV Kupa mérkőzést megelőzően a Linamar – Békéscsabai Röplabda SE. Az eseményt a klub hivatalos indulója vezette be, amelyet a szerző Belanka Ádám gitározott el a megjelenteknek. A dalhoz hamarosan videoklip is készül.

Köszöntőjében Szarvas Péter, Békéscsaba Megyei Jogú Város polgármestere méltatta a csapatot, büszke arra, hogy a gárda országszerte és immár Európában is viszi a város jó hírét. „Jó pár éven nem volt lehetősége magyar női klubcsapatnak ilyen szinten pályára lépni, hiszen ez a Bajnokok Ligája utáni második számú európai kupa sorozat, ahol hemzsegnek a sztárcsapatok. Büszke vagyok arra, hogy ezen együttesek között, immár ott van az a BRSE, amely néhány éve még a kiesés elkerülése ellen küzdött a magyar bajnokságban, most pedig klubok mellett emlegetik, amelyek neve a világ minden pontján jól cseng és melyek költségvetése a sokszorosa a mi egyesületünkének. Ennek ellenére hiszünk a sikerben! A csapat elszántsága, a klubvezetés örökös optimizmusa, minket is erre sarkall. Biztatok mindenkit, hogy aki csak teheti, látogasson ki csütörtökön a Békéscsabai Városi Sportcsarnokba és szurkoljon a lányoknak, aki pedig nem tud személyesen jelen lenni, az szorítson a TV képernyőjén keresztül, mivel az M4 Sport csatorna élőben tűzi műsorra a mérkőzést.” – zárta gondolatait a polgármester.

Majd Baran Ádám a klub elnöke tájékoztatta a megjelenteket a csütörtöki találkozó kapcsán. Elmondta, hogy ismét röplabda láz van a városban, szinte garantált a telt ház az Olympiacos elleni összecsapáson. Ennek megfelelően a klub kiemelt figyelmet fordít az eseményre. Megnövelt rendezői gárda, több pénztár és mindkét oldali bejáratok megnyitása segíti majd elő a zökkenőmentes beléptetést, illetve lehetőség lesz elővételben is megváltani a belépőjegyeket. „Régóta vártunk erre a pillanatra, örömteli, hogy egy ilyen kaliberű gárda látogat hozzánk. A 2015/2016-os szezonban Európa minimum négy bajnokcsapata pályára lép Békéscsabán, komoly sport élményeket okozva a régió sportszerető lakosságának. Nem elégedtünk meg és nem dőltünk hátra a megszerzett két bajnoki cím után, hanem ismét a nehezebb utat választva újabb kihívások után néztünk. Jól sikerültek nyári igazolásaink, keretünkben számos utánpótlás válogatott játékos mellett, immár hat olyan játékos van, aki a felnőtt válogatott keretének tagja volt. Ők kiegészülve a jó szellemű légiósokkal ütőképes és szerethető együttest alkotnak, amely sokra viheti ebben az idényben. Szeretnénk megvédeni bajnoki címünket, megnyerni a klub története során először a Magyar Kupát, illetve a Közép Európai Ligában a legjobb négy közé kerülni. Ezen célok elérése lehetetlen a megfelelő háttér nélkül, a klub menedzsmentje folyamatosan dolgozik a minél jobb feltételek megteremtésén.”

Az esélyeket latolgatva Sasa Nedeljkovic vezetőedző nyilatkozott: “Egy nagyon komoly csapat ellen játszunk csütörtökön. Az Olympiacos kezdőjét három görög válogatott mellett a szerb Lazarevic, a fehérorosz Malasai és a bolgár Tsvetanova alkotja. A külföldi játékosok hatalmas tapasztalattal rendelkeznek, sok csatákat éltek meg. Óriási kihívás a gárdánknak. Ki szeretnénk hozni magunkból a maximumot, s meglátjuk ez mire lesz elegendő. Játékosainknak, egyesületünknek, Békéscsaba városának, de a magyar röplabdázásnak sokat jelet, hogy ilyen szintű csapat ellen léphetünk pályára. Hatalmas megtiszteltetés számunkra.”

A főszereplők közül Tálas Zsuzsa gárda válogatott játékosa elmondta, hogy nagyon együtt van a csapat, várják a csütörtöki találkozót. Ígérték, hogy a fantasztikus hazai közönség buzdítása megsokszorozza erejüket és küzdenek utolsó leheletükig. „Nagyon régóta várjuk ezt az összecsapást. Erre készülünk már hosszú ideje. Láttuk a válogatottban szereplő görög játékosokat, videóztunk sokat. Feltérképeztük a több idegenlégóssal felálló Olympiacost. Ha hasonló lelkesedéssel, összetartással röplabdázunk, mit a Vasas elleni döntő szettben, akkor lehet esélyünk hazai pályán. Akár meg is lephetjük a nálunk esélyesebbnek kikiáltott ellenfelünket.”

Bíró Csaba az önkormányzat Közművelődési, ifjúsági, oktatási és sportbizottságának elnöke is megtisztelte jelenlétével a rendezvényt. A képviselő, aki szinte az összes hazai mérkőzésen ott van a lelátón, örömét fejezte ki, hogy a felnőtt csapat mellett az utánpótlás is kiemelten fontos és eredményes a klubnál, illetve a klub elkötelezett a sport infrastruktúra fejlesztés területén, annak ellenére, hogy a röplabda nincs az öt látványsportág között. Nemrég fejeződtek be a munkálatok a Békéscsabai Városi Sportcsarnokban és már zajlanak az egyeztetések a következő projektekről.

Végezetül Kiss Tibor a területért is felelős alpolgármester, számolt be személyes élményeiről, amelyek immár évek óta a BRSE „családhoz” kötik. Elmondta, nagyon reméli, hogy a fejlődés töretlen lesz és még sok örömmel ajándékozza meg a csapat a szurkolóit.

12105806 898536840238020 2703077080073402819 n