Békéscsabán is megvásárolhatóak a jegyek a Magyar Kupa döntőre!

Jó hírrel szolgálhatunk szurkolóinknak, hiszen eredményre vezettek a tárgyalások a klubunk, valamint a Magyar Röplabda Szövetség és az Érd Aréna illetékesei között.

A csütörtöki érdi sajtótájékoztatót követően veszik át az egyesület illetékesei azt a 150 db. belépőjegyet, amelyet aztán várhatóan már péntektől meg lehet majd vásárolni egy hamarosan kijelölt helyszínen.

Ahogy már korábban beszámoltunk róla, kiemelt érdeklődés övezi a mérkőzést, előzetes becslések szerint, több mint kétszázan szurkolnak majd a helyszínen a BRSE első kupagyőzelméért. A csabai szurkolóknak külön szektor áll majd rendelkezésére, így együtt és egységesen tudják buzdítani kedvenceiket!

Hajrá BRSE!

MK Döntő 2016