Országos Serdülő Bajnokság – Jöhetnek az elődöntők!

BRSE-serduloVéget értek a középdöntők az Országos Serdülő Bajnkságban (OSB). A Békéscsabai Röplabda SE fiataljai második helyen zártak csoportjukban, és készülhetnek a február közepén kezdődő elődöntőkre. Az egyesület ebben a korosztályban egy nagyon fiatal csapattal nevezett az idén, a keretbe tartozó játékosok nagy többsége még 2-3 évvel fiatalabb a korosztálynál, azonban nagy reménységei az egyesületnek, hiszen közülük sokan már a korosztályos válogatottakat erősítik.

A bajnokság vasárnapi, békéscsabai fordulóján két mérkőzés várt a csapatra. A Nyíregyháza ellen jól kezdett a csapat, de a sorozatos nyitásrontások megpecsételték a szett sorsát. A második szettre egy összeszedettebb gárda állt fel, és kiváló mezőnymunkával, támadásokkal egyenlített a csapat. A harmadik szettben sokáig úgy tünt sikerül átvenni a vezetést a mérkőzésben, azonban ismét előjöttek a hibák, így a nyírségiek nagy csatában nyerték azt, majd a negyedik szettben már nem engedtek teret a csabai próbálkozásoknak.

Az Újpest ellen már egy másik arcát mutatta a gárda, két szetten keresztül koncentráltan játszva, kevés nyitás hibával simán nyerte azokat, majd a harmadik szett elvesztése után, a negyedikban a sírból hozták vissza a meccset.
Összességében színvonalas játékot láthattak a nézők, a három mérkőzésen igazságosnak mondható eredmények születtek.

Eredmények

Békéscsabai RSE – Nyíregyháza 1-3 (-16,20,-21,-13)
Nyíregyháza – UTE 3-2 (25,-18,-25,20,10)
UTE – Békéscsabai RSE 1-3 (-13,-15,16,-26)

BRSE: Bagyinka Csenge, Boskó Ágnes, Lagzi Dóra, Moldován Viola, Tatár Gréta, Török Boglárka, Szücs Gréta, Veres Cintia, Illés Eszter, Juhász Réka, Kertész Petra, Rády Boglárka. Edző: Nagy Attila

Nagy Attila: Az előző, december elején játszott fordulóhoz képest előrébb léptünk, ennek örülök. Sajnálom a rengeteg nyitás hibánkat, hangsúlyosan gyakoroltuk ezt a játékelemet, ebből azonban csak helyenként látszott valami. Három hét múlva elődöntő, addigra rendbe kell hozzuk magunkat.