Ezüstéremmel zárta szereplését a hosszú hétvégén Székesfehérváron megrendezett Országos Gyermek Bajnokság döntőjében U15-ös csapatunk.
A három nap alatt a csapat mérkőzésről mérkőzésre mutatott javuló formát. A csoportmérkőzések alatt az UTE ellen vereséggel kezdő társaság a második mérkőzéstől kezdve szárnyra kapott, a csoport második mérkőzését hatalmas csatában a Vasas ellen megnyerte, így csoportjában a második helyen végzett. A középdöntőben a házigazda Fehérvár ellen 3:0-ra, majd délután az elődöntőben Nyíregyháza ellen ugyanilyen arányban sikerült győzni, így a csabaiak a harmadik napon a döntőben lehettek érdekeltek. A fináléban újra a Vasas várt a viharsarki formációra. Ellenfelünk egész évben gyakorlatilag hiba nélkül játszott így az országos döntő esélyesének volt mondható. Ennek ellenére a BRSE lányai nem ismertek elveszett labdát, hatalmasat küzdöttek, de a végén, ha minimális különbséggel is az angyalföldiek bizonyultak jobbnak, így 2018- ban meg kellett elégedjünk az ezüstéremmel.
Eredmények
Csoportmérkőzések
Békéscsabai RSE -UTE 1-3 (12, -15, -14, -22)
Békéscsabai RSE – Vasas Óbuda 3-2 (19, -22, -22, 24, 5)
Középdöntő
Békéscsabai RSE- Székesfehérvár 3-0 (14, 19, 19)
Elődöntő
Békéscsabai RSE- Nyíregyháza 3-0 (20, 14, 15)
Döntő
Békéscsabai RSE- Vasas Óbuda 2-3 (22, -15, 10, -16, -8)
BRSE: Feld Bettina,Stollár Szonja, Sinka Dalma, Gellén Viktória, Szűcs Gréta, Horostyák Cintia, Tóth Fanni, Jánk Dzsenifer,Tatár Noémi, Kucsera Jázmin, Kerepeczki Hanna, Hunyadi Gréta, Lenkefi Lea, Radnai Lilí, Radnai Luca. Edző: Nagy Attila , Fésüs Erzsébet.
Az OGYB döntő legjobb támadója Stollár Szonja lett.
Nagy Attila: Kiválóan küzdöttünk a három nap alatt, igazi csapatot alkottak a lányok. Minden hátráltató körülményt le tudtunk győzni, egy nagyon kicsi hiányzott még a végén. Ennek ellenére tiszta szívből gratulálok minden játékosomnak, azoknak akik végigküzdötték ezt az egész évet. Köszönöm a szülőknek a támogatást, a helyszínen szurkolást. Ez az ezüstérem számomra felér egy arannyal.