Küzdeni a végsőkig!

A Swietelsky – Békéscsabai Röplabda SE szombaton délután indult el több napos idegenbeli túrájára. A csapat első útja Budapestre vezetett, ahol a Vasas Óbuda együttese ellen játszották idei utolsó idegenbeli alapszakasz mérkőzésüket a hazai pontvadászatban. A találkozó sajnos nem igazodott az előzetes elképzelésekhez és elvárásokhoz, hiszen gyenge produkcióval szenvedtünk vereséget, a hazaiak a játék minden elemében jobbak voltak. Továbbra is mintha két arca lenne az együttesnek, hiszen amíg például a Magyar Kupa elődöntő hazai mérkőzésén vagy épp Franciaországban a vasárnap kupagyőzelmet ünneplő Saint Raphael ellenében erőtől duzzadó, parádés teljesítményt nyújtott a gárda, addig máskor igencsak döcögött a gépezet.

A klubmenedzsment és a szakmai stáb az összes erejét megmozgatva dolgozik a megoldáson, hogy a rájátszásra minden a helyére kerüljön, hiszen a cél adott: zsinórban a hatodik bajnoki cím megnyerése. A play off minden bizonnyal pályahátrányból indul majd, de szurkolóink közül sokan emlékezhetnek arra, hogy a BRSE első két aranyérmét úgy nyerte meg, hogy az alapszakaszban nem volt az első két csapat között.

A szombati meccs után a fővárosban maradt a gárda, ahol vasárnap délután még edzettek a lányok, majd a késő délutáni órákban indult a repülőtérre a csapat és este már Milánóban landoltak. Onnan egy közel 20 perces buszos utazást követően megérkezett a békéscsabai különítmény a keddi mérkőzés helyszínére. Hétfőn elméleti, azaz videó elemzéssel kezdték a felkészülést a találkozóra, majd 19:00 órától a híres PalaYamamay arénában tréningeznek a lányok. Több játékosunknak sem idegen a környezet, hiszen két évvel ezelőtt, a CEV Kupa negyeddöntőjében már pályára léptek az impozáns, közel 5000 főt befogadni képes csarnokban.

Egy héttel ezelőtt az olaszok, 3:0-ra tudtak nyerni az első mérkőzésen a Békéscsabai Városi Sportcsarnokban. Ezzel biztossá vált, hogy egy 3:0 vagy 3:1 arányú vendégsiker, illetve az aranyszett megnyerése esetén tudja kivívni a visszavágón a CEV Kupa döntőbe jutást a BRSE. Ismerve az erőviszonyokat, mindez a világra szóló csoda kategória lenne, de abban biztos lehet mindenki, hogy nem feltartott kézzel lépnek pályára Molcsányi Ritáék, nincs veszítenivalójuk, mindenki számára hatalmas dicsőség, hogy a döntőbe jutásért játszhat a második számú európai kupaporondon.

A Busto Arsizio elleni CEV Kupa elődöntő második találkozója, kedden 20 óra 30 perctől veszi kezdetét, a mérkőzés 20 óra 25 perctől követhető a Digi Sport 2-n!

HAJRÁ BRSE!