Hosszú idő után, ismét tétmérkőzésen lépett pályára junior csapatunk, ennek megfelelően a lányok már nagyon várták a szezon kezdetét. Ennek megfelelően nagy elánnal kezdték a mérkőzést, gyorsan kétszettes előnybe kerültek. A harmadik szettben rendezte sorait a Kecskemét és és fokozatosan átvette az irányítást. A parázs küzdelem döntő szettet eredményezett, ahol a csabai lányok jelesre vizsgáztak küzdeni tudásból és nagy izgalmak közepette megnyerték a mérkőzést!
Női NB II. Kelet B csoport:
Linamar – Békéscsabai Röplabda SE – HÉP Röpke SE 3:2 (7, 15, -23, -21, 13)
A csapat tagjai: Boskó Ágnes, Feld Bettina, Gellén Viktória, Laurinyecz Lilla, Lenkefi Lea, Juhász Enikő, Kucsera Jázmin, Rády Boglárka, Tatár Gréta, Tatár Noémi. Edző: Nacsa Gábor
Nacsa Gábor: Túl könnyedén nyertük meg az első két szettet, ami elkényelmesített bennünket, ezt a vendégek jól ki is használták. A döntő szettben mélyről jöttünk vissza, de a lányok bizonyították, hogy nehéz helyzetben is lehet rájuk számítani!