Az Extraliga első részének utolsó mérkőzésére készülnek a Swietelsky-Békéscsabai Röplabda SE játékosai. A szombati rangadó az alapszakasz sorrendjét nem befolyásolja, csapatunk a második helyről várhatja a negyeddöntőt. Szerb légiósunkkal, Marta Drpaval beszélgettünk az elkövetkezedő időszakról, a hazai pontvadászatban szereplő együttesekről.
– Hogy vélekedsz a bajnokság eddig eltelt részéről?
M.D.: Eddig remekül vettük az akadályokat, sokat fejlődtünk, úgy vélem, hogy nagyon jó formában vagyunk, ami biztató a rájátszás előtt. A legnehezebb dolgunk a Nyíregyházával és a Kaposvárral volt az alapszakaszban, de mindkét együttest legyőztük már, ráadásul idegenben.
– Mit gondolsz az Extraligáról?
M.D.: Azt már korábban hallottam, hogy az utóbbi években jelentősen emelkedett a színvonal, egyre inkább kezdett el inkább felzárkózni a legnívósabb európai ligákhoz. Mindezt megerősítik személyes tapasztalataim, kiváltképp az első négy csapat komoly szintet képvisel, ha ez marad az irány csak még jobb lesz.
– Hogy vágsz neki a rájátszásnak?
M.D.: Mindenki nyerni akar, mi is! Szeretnék döntőt játszani és a dobogó legfelső fokára állni a csapattársaimmal.
– Mit vársz a Kaposvár elleni rangadótól?
M.D.: Nincs rajtunk nyomás, hiszen a helyezéseken már nem változtat. Ettől függetlenül kemény csatára és izgalmas mérkőzésre számítok, hiszen jó játékosokból álló kerete van a somogyiaknak. Minél több nehezebb összecsapásunk van, annál erősebbé és jobbakká válunk. Erre szükségünk is van a rájátszás megkezdése előtt. Győzni akarunk szombaton!
– Hogy érzed magad Békéscsabán? Mi hiányzik a leginkább Szerbiából?
M.D.: Nagyon szeretek Békéscsabán élni, könnyen jutok el egyik helyről a másikra, örülök, hogy nem kell autóban ülve hosszú időt elvesztegetni. Sajnos ebben a helyzetben nem tudunk sehova menni, akkor biztos még jobban élvezném.
A családom, a barátaim és a macskám nagyon hiányzik otthonról.