A dr. Kotsis Attiláné U15 Országos Bajnokság hatos döntőjének utolsó, vasárnapi játéknapján a BRSE 3:2-es vereséget szenvedett a Nyíregyházától az ötödik helyért vívott helyosztón, így a hatodik pozícióban zárt.
Toma Sándor együttese pénteken kezdte meg a budapesti tornát, ahol a házigazda UTE-val és a Vasassal került egy csoportba. A hazaiakat kétszettes hátrányból fordítva 3:2-re legyőzték a csabai lányok, majd következett egy 3:1-es vereség a favorit Vasassal szemben, így a második helyen végeztek a viharsarkiak a csoportküzdelmek során.
Szombaton a keresztjátékban folytatta a BRSE, ahol az elődöntőbe jutás volt a tét, ott azonban a SZOSI minimális, kétpontos különbséggel jobbnak bizonyult az ötödik játszmában. Toma Sándor tanítványai így vasárnap a Nyíregyházával csaptak össze az ötödik helyért, az újabb ötszettes maratont pedig a szabolcsiak bírták jobban, ami azt jelenti, hogy a Békéscsaba a hatodik helyen fejezte be a tornát és az I. osztályú bajnokságot.
„Ilyenkor azért csalódott az ember, de az mindenképp előrelépés, hogy mindenki ellen nyertünk szettet vagy szetteket. Sajnálom, hogy az ötödik helyünket nem tudtuk megtartani. Vannak tanulságok, amiket le kell vonnunk, negatívak és pozitívak is vannak egyaránt. Ezen a tornán voltak olyan játékosok, akik bebizonyították, hogy lehet rájuk számítani, de akadt 1-1 poszt, ami még talán nem nőtt fel a feladathoz. Ha ezen tudunk változtatni, akkor a mostani ellenfeleinkkel szemben is több meccset nyerhetünk. Nem kondicionális problémáink voltak, inkább mentálisan szükséges még erősödni, és a nyitásfogadáson is sokat kell majd dolgozni a folytatásban. Az alapjátékunk biztató volt, de sajnos nagyon hullámzott szettről szettre, ami megnehezítette a dolgokat. Köszönöm Nagy Attilának a segítséget, a lányoknak pedig az egész éves munkát! Tovább kell menni és dolgozni.”