Folytatjuk a BRSE új utánpótlásedzőinek bemutatását, jöjjön Hetey Tamás!
A 25 éves szakember gimnáziumban ismerkedett meg a röplabdával, de sosem tört játékosként profi babérokra. Marketing szakot végzett az egyetemen és el is helyezkedett a szakmában, közben a kistarcsai csapatnál tevékenykedett másodedzőként, majd Horváth András meghívta az U18-as válogatotthoz pályaedzőnek, ami fordulópontot jelentett az életében. Onnan visszatérve ugyanis azonnal felmondott a munkahelyén – annak ellenére, hogy napokkal korábban előléptették –, mert elhatározta, hogy a fiatal játékosok fejlesztésének és segítésének szenteli az életét. Rövid időn belül az UTE stábjában találta magát, most pedig csatlakozott a Békéscsabai Röplabda Sportegyesülethez.
A BRSE-nél Nagy Attila munkáját fogja segíteni az NB I-es csapatnál, az U17-es együttesnél pedig Tompa Brigittával fog együtt dolgozni, mellette pedig belevág a statisztikusi képzésbe is.