A Swietelsky – Békéscsabai Röplabda SE hiánytalanul benyújtott minden szükséges dokumentumot, illetve befizette a nevezési díjat, melyet követően a Magyar Röplabda Szövetség visszaigazolta és elfogadta nevezésünket a következő idényre. Az Extraliga mezőnye változott, hiszen a Jászberény csapata csupán az NB I-ben, míg a Haladás még ott sem vállalta az indulást. Az így megüresedett helyekre a
Tag Archívumok: Swietelsky – Békéscsabai Röplabda SE
Még a felkészülési időszakban módosult a Swietelsky – Békéscsabai Röplabda SE játékosállományának összetétele. A szakmai stáb döntésének értelmében az amerikai MK White helyett a szlovén Tina Grudina erősíti tovább az ötszörös magyar bajnokcsapatot. MK White hozzáállása és edzésmunkája kifogástalan volt, emberileg is csak a legjobbat tudjuk mondani a mosolygós amerikai lányról, akinek további pályafutásához ezúton
Kedden újra nívós nemzetközi kupatalálkozót rendeznek a Békéscsabai Városi Sportcsarnokban, a görög rekordbajnok elleni összecsapás iránt jelentős az érdeklődés. Szlovén vezetőedzőnket kérdeztük a küszöbön álló Challenge Kupa mérkőzésről. – Mit lehet tudni keddi ellenfelünkről, a görög Olympiacos Piraeus együtteséről? V.S.L.: A görög bajnokot 2015 óta irányítja a szerb nemzetiségű Branko Kovacevic, aki azóta négy bajnoki
Csapatunk a vonatkozó előírásokat következetesen betartva, egyelőre nem teljes létszámban és zárt kapuk mögött, immár 2. hete tréningezik. Délelőttönként elsődlegesen fizikai állóképesség fejlesztés, míg délután egyéni, technikai képzés szerepel a programban. A szakmai stáb június 26-ig tervezte meg a foglalkozásokat, mely kiváló előzetesként szolgál, a tervek szerint augusztus 3-án kezdődő alapozáshoz. Vezetőedzőnk igazolta hírnevét, nem
A békéscsabai születésű, 18 éves Kertész Petra augusztus óta dolgozik a felnőtt kerettel. A szakmai stáb elégedett volt a teljesítményével, ezért továbbra is az első csapattal készül. A korosztályos válogatott, fiatal játékosunkkal az újpesti felkészülési torna két mérkőzése közti szünetben beszélgettünk. – Hol ismerkedtél meg a röplabdázás alapjaival? K.P.: A nővérem röplabda iránti szeretete hozta
Fatum-Nyíregyháza – Swielsky-Békéscsabai Röplabda SE 3:0 (23, 25, 17) Női röplabda Extraliga mérkőzés. Nyíregyháza. Vezette: Jámbor T., Horváth M. Az eredmény alakulása: I. szett: 5:8, 13:13, 18:18. II. szett: 6:9, 14:15, 21:21. III. szett: 10:8, 16:13, 20:14. Nyíregyháza: Francesco, Pilar, Lymareva, Varga, Pintér, Lohmann. Csere: Tóth F. (liberó) , Szabó L. Vezetőedző: Hollósy László Békéscsaba:
Fatum-Nyíregyháza – Swielsky-Békéscsabai Röplabda SE 3:0 (23, 25, 17) Női röplabda Extraliga mérkőzés. Nyíregyháza. Vezette: Jámbor T., Horváth M. Az eredmény alakulása: I. szett: 5:8, 13:13, 18:18. II. szett: 6:9, 14:15, 21:21. III. szett: 10:8, 16:13, 20:14. Nyíregyháza: Francesco, Pilar, Lymareva, Varga, Pintér, Lohmann. Csere: Tóth F. (liberó) , Szabó L. Vezetőedző: Hollósy László Békéscsaba:
Swietelsky Békéscsabai Röplabda SE – Olympiacos Piraeus 1:3 (24; -23; -19, -23) A nagyszerű hangulatú, nívós mérkőzéshez a játékvezetés színvonala nem tudott felnőni. Köszönjük a fantasztikus szurkolást, nem adjuk fel!
– Hogyan telnek a napjaid jelenleg? B.K.: Annak ellenére, hogy a koronavírus keresztülhúzta a terveimet, igyekszem minél hasznosabban elfoglalni magam és beosztani a napjaimat. Egyrészt az egyéni edzésterv alapján végzem a feladatokat, másrészt tevékenykedek az édesanyám sportegyesületében, ahol a gyerekek edzésében segédkezem. – Miként élted meg, hogy a koronavírus járvány kitörésekor Olaszországban tartózkodtál, ahol az
Ismerjék meg szlovén centerünket, aki alig néhány napja csatlakozott csapatunkhoz. Tinával többek között első benyomásairól, valamint a korábbi, a BRSE ellen vívott nagy csatákról beszélgettünk. – Mit lehet tudni Tina Grudináról? T.G.: Szlovénia nyugati részében, egy kis faluban nőttem fel. A környéken nem volt sok választási lehetőség így először mazsorettezni, majd focizni kezdtem. Egy sportiskolában