Az Országos Ifjúsági Bajnokság elődöntői Békéscsabán!

oik 1A felnőtt csapat sűrű programja mellett, természetesen a fiatalok is folyamatosan játszanak a jobbnál jobb bajnoki helyezésekért. Az Országos Ifjúsági Bajnokság küzdelmei az elődöntőkhöz érkeztek, melynek első fordulóját Békéscsabán rendezik. Sajnos a csarnok foglaltsága miatt, egy kisebb teremben,a  Szent László Utcai Általános Iskolában kerül sor a négy csapatos tornára, azonban ez a mérkőzések élvezeti értékéből nem von le semmit. A Békéscsabai RSE címvédőként szerepel az idei sorozatban, hiszen ki ne emlékezne a tavalyi bajnoki döntő fergeteges hangulatára az egyetemi csarnokban, ahol 1-2-ről fordítva döntő szettben nyerte meg a csapat a bajnoki címet, követve ezzel a felnőttek példáját, majd egy héttel később a junior korosztályban is megtették ugyanezt, ezzel elérvén azt, hogy volt olyan játékos, aki az Ifi, a junior és a felnőtt magyar bajnoki aranyat is a nyakába akaszthatta a tavalyi szezonban. Ennek fényében érdekes, hogy egyetlen békéscsabai utánpótlás játékost sem díjazott az MRSZ a tavalyi év végén..

Az idei sorozatban egy évvel fiatalodott a korosztály, a viharsarkiak között egyetlen olyan játékos van aki az adott korosztályban végzős, a többiek még jövőre is ebben a felállásban játszhatnak majd. Az első mérkőzés szombaton délelőtt 10,00-kor kezdődik, rögtön a csoport rangadójával, ahol a TEVA Gödöllői RC lesz az ellenfél.

A program:

10.00: TEVA Gödöllői RC – Budapest Bank-BRSE
11.30: Kispest SE – Palota RSC
13.00: TEVA Gödöllői RC – Kispest SE
14.30: Budapest Bank-BRSE – Palota RSC
16.00: Palota RSC – TEVA Gödöllői RC
17.30: Kispest SE – Budapest Bank-BRSE