Itt az idő!

A tavalyi bajnokság fináléjának párosítása következik az idei rájátszás elődöntőjében, hiszen csapatunk a Fatum Nyíregyháza együttesével vív meg, ezúttal a döntőbe jutásért.

Vasárnap 19 órás kezdéssel kezdődik a legjobb 4 közötti harc első mérkőzése a Continental Arénában, mivel az alapszakaszban előrébb végeztek a szabolcsiak, így náluk van a hazai pálya előnye.

A két csapat idén eddig 5 alkalommal találkozott – a bajnokság alapszakaszában és a kupadöntőben – és a mérkőzések három alkalommal 3:2-es, még kétszer 3:0-s nyíregyházi győzelemmel zárultak, azonban azzal mindenki tisztában van, hogy a play-off egy teljesen más kategória.

A klub története során több alkalommal nyert már bajnokságot úgy, hogy az alapszakaszt nem az élen zárta. Gondolhatunk itt például a 2013/14-es vagy 2014/15-ös szezonra, amelyek során – hasonlóan, mint idén – a 3. helyen jutott a rájátszásba a BRSE. A végén mégis hatalmas küzdelem után Békéscsabára került az aranyérem. Itt az idő tehát, hogy a bajnokság eddigi részében többször jellemző hullámzó játékot maguk mögött hagyja a csapat. A rájátszásban minden mozzanat döntő fontosságú lehet, így elveszett labdát nem ismerve, maximális önbizalommal kell pályára lépni minden mérkőzésen!

A párharccal kapcsolatban a BRSE vezetőedzőjét, Paul Bogdant kérdeztük.

„Szezonunk legfontosabb részéhez érkeztünk, az előttünk álló hetekben dől el minden. A rájátszás különleges periódus, mindenki ezt várja, mindenki nyerni akar, hiszen közel a siker és ezt a játékosok és az edzők is érzik. Látom a lányokon az akarást, a tüzet a szemükben és tudják mi a feladatuk. Az elmúlt két hét kritikus volt, hiszen rengeteg edzésünk volt, ebben az időszakban kellett helyre tenni az eddig kevésbé működő játékelemeket. Úgy érzem ez megtörtént és készen állunk a Nyíregyháza elleni párharcra.” – fogalmazott Paul Bogdan.

Szüksége lesz a biztatásra a csabai lányoknak, aki csak teheti, jöjjön el szurkolni vasárnap 19 órától a Continental Arénába!

Hajrá BRSE!