Két aranyérem Szegedről!

Hétvégén a 7. fordulójához érkezett az U13-as Országos Mini Bajnokság. Az OMB I. osztályának két csoportja is Szegeden mérte össze erejét.

A BRSE1 és BRSE2 így egy napon, egy helyen, de két külön tornán vett részt. Mindkét csapatunk veretlenül végzett a hat csapatos mini torna élén, így két aranyéremmel és 20-20 ranglista ponttal gazdagodtak.

Az már korábban eldőlt, hogy mind a két csapatunk ott lesz a május 4-5-én, Szegeden megrendezésre kerülő OMB döntőben, ahol a legjobb 12 csapat mérkőzik majd meg a bajnoki címért.
A BRSE2 hiba nélkül hozta a két csoportmeccsét, a Szeged és a KESI ‘A’ csapata sem jelentett akadályt, miként az elődöntőben a Jászberény is fejet hajtott. A döntőben az UTE ‘A’ együttese várt a lányokra. A lilák eddig egy tornán kaptak csak ki a döntőben, így esélyesebbnek számítottak, de ezen a napon a BRSE2 csapata nem ismert elveszett labdát, az első szettet 18-23-ról megfordítva, a másodikat simán nyerve végeztek az első helyen, tegyük hozzá, hogy teljesen megérdemelten. Teljesítményéért Schneider Vanessa vehetett át különdíjat.

A másik tornán a listavezető BRSE1 nagyon simán menetelt a döntőig. A csoportban az SZRSE1 és a KESI ‘C’ csapatait is nagy fölénnyel verték a viharsarkiak, míg az elődöntőben az UTE ‘B’ együttese sem jelentett akadályt. A döntőben ismét, a Gödőllőt az elődöntőben megverő SZRSE1 várt a csabai lányokra. A szegediek nem ismertek elveszett labdát, míg csabai oldalon kissé elkényelmesedtek a lányok, így nagy meglepetésre az esélytelenebbnek tartott Csongrád megyeiek nyerték az első szettet. A folytatásban összeszedte magát a csabai csapat és esélyeshez méltó játékot bemutatva simán hozta a következő szetteket, így ismét tornagyőzelmet ünnepelhettek a viharsarkiak!
Különdíjas Tóth Adrien lett.

Eredmények 1. torna:

Csoportmérkőzések:
Linamar BRSE2 – Szegedi RSE2 3:0 (12, 7, 10)
Linamar BRSE2 – KESI ‘A’ 2:1 (12, 12, -15)

Elődöntő:
Linamar BRSE2 – Jászberényi RK’1′ 2:0 (20, 13)

Döntő:
Linamar BRSE2 – UTE’A’ 2:0 (23, 15)

Eredmények 2. torna:

Linamar BRSE1 – Szegedi RSE1 3:0 (10, 12, 19)
Linamar BRSE1 – KESI’C’ 3:0 (8, 3, 5)

Elődöntő:
Linamar BRSE1 – UTE ‘B’ 2:0 (8, 8)

Döntő:
Linamar BRSE1 – Szegedi RSE1 2:1 (-23, 12, 11)

BRSE 1: Fekete Ramóna, Erdei Kinga, Lázár Kamilla, Tóth Sára, Hajdú Réka, Bartolák Annabella, Kuhn Alexandra, Tóth Adrien, Popa Gréta, Korcsok Karolina. Edző: Nagy Attila.

BRSE 2: Melis Zsófia, Katics Kitti, Schneider Vanessa, Nagy Anna, Nagy Emese, Gajdács Lina, Hermeczi Bernadett, Liker Boglárka, Makra Jázmin, Petrovszki Enikő, Lenkefi Lina, Tóth Lilienn. Edző: Fésüs Erzsébet.

Fésüs Erzsébet: A sokadik tornán voltunk a tornagyőzelem kapujában, ma nagyszerűen küzdöttek és fegyelmezetten játszottak a lányok, így be is tudtunk lépni rajta. Biztos vagyok benne, hogy ez a siker nagy lökést ad a közelgő országos döntő előtt.

Nagy Attila: A tornán felforgatott felállásokban játszottunk, hiszen ketten is betegség miatt hiányoztak. Sajnos ma nem volt nehéz dolgunk az elején. A könnyen jött győzelmek aztán a döntőben megbosszulták magukat, ahol az első szettben a kiválóan játszó Szeged meglepett minket. Utána nem esett szét a csapat, hanem sikerült két fokozattal feljebb kapcsolni és simán nyerni, amelynek viszont nagyon örülök.