Kedves Szurkolóink,
Csapatunk több, mint fél éve lépett utoljára pályára bajnoki mérkőzésen, így érthetően mindenki fokozott várakozással tekint a vasárnap esedékes Vasas Óbuda elleni szezonnyitó összecsapásra.
A Békéscsabai Városi Sportcsarnok felújítása miatt, már korábban megállapodtak a felek a pályaválasztói jog felcserélésében, ezúton is köszönjük a Vasas menedzsmentjének konstruktív hozzáállását.
A koronavírus-járvány miatti óvintézkedések minden klubra jelentős terhet rónak, de valljuk, hogy az emberi egészség a legfontosabb, ezt nem írhatja felül egyéb érdek.
A fővárosi klub az utóbbi hetekben komoly erőfeszítéseket tett, hogy megoldható legyen a nézők előtti mérkőzésrendezés, napi szinten konzultáltunk, kerestük a mindenki számára elfogadható megoldást.
Sajnos a hagyományos, régi Folyondár utcai csarnokban – az illetékes hatóságok iránymutatását elfogadva – járványügyi szempontból nem biztosítható maradéktalanul a játékosok és a közreműködő személyek biztonsága, így a vasárnapi találkozó a nemrég átadott, kiscsarnokban lesz, amelyet azonban maximum 200 fős befogadóképessége nem tesz alkalmassá egy ilyen szintű rangadó megrendezésére. Emiatt a mérkőzést zárt kapuk mögött rendezik meg, mely döntéssel klubunk is egyetért.
Jó hír ugyanakkor szimpatizánsainknak, hogy a találkozót ÉLŐBEN közvetíti majd a szeptember elején elindult új sportcsatorna, az M4 Sport+, így a televízió képernyője előtt szurkolhatnak csapatunknak!
Ennek megfelelően a kezdési időpont a következőképpen módosul:
Vasas Óbuda – Swietelsky – Békéscsabai Röplabda SE, 2020. október 4., vasárnap – 19 óra.
Bízunk benne, hogy hamarosan találkozunk, addig is tartsatok Velünk!
Hajrá BRSE!