Nemcsak a Swietelsky-Békéscsaba vett részt felkészülési tornán a hétvégén, hanem a BRSE több utánpótláscsapata is. Fiataljaink és edzőik hasznos tapasztalatokkal gazdagodtak a viadalokon.
🟦 U20 Viharsarok Kupa
Hazai környezetben rendeztük meg a bajnoki rajt előtti utolsó felkészülési tornát, ahol a Nyíregyháza és a Vasas U20-as csapata mellett az NB II-ben szereplő Jászberényt láthattuk vendégül. A rajt nem indult túl jól a mieink számára, lassan állt helyre a hazaiak játéka, így bár a végjáték szorosan alakult, a Nyíregyháza gyűjthette be a nap első sikerét. A másik ágon a Vasas–Jászberény mérkőzés ötszettes csatát hozott, melynek végén a fővárosiak hagyhatták el győztesen a pályát. A harmadik helyért más arcukat mutatták meg lányaink, így magabiztos, 3:0-s sikerrel abszolválták a mérkőzést, míg a finálét a Nyíregyháza húzta be.
Végeredmény:
- Nyíregyháza
- Vasas
- BRSE
- Jászberény
Eredmények:
Nyíregyháza–Békéscsabai Röplabda SE 3:0
Jászberényi RK–Bekescsabai Röplabda SE 0:3
BRSE: Erdős Dalma, Csatári Zsanna, Szécsi Panna, Arányi Alexandra, Frisnyicz Karina, Szécsi Panna, Eged Karolina, Nemes Renáta, Mészáros Petra, Gulyás Bernadett, Hermeczi Bernadett, Liker Boglárka.
Edző: Csányi Roland, Stefanovics Krisztián.
Csányi Roland:
„Nagyon örülünk, hogy ilyen jó színvonalú felkészülési tornát tudtunk megrendezni, ahol több riválissal is össze tudtuk mérni az erőnket. Egyelőre erősen rotáltuk a csapatot, hogy mindenki a legtöbb játékpercet tudja eltölteni a pályán, ami a mai napon a 3. helyre volt elég. A bajnoki rajtig van még 2 hetünk, amit igyekszünk a leghasznosabban kitölteni.”
🟦 U15 I. osztály
Szombaton Budapesten a Vasas SC Folyondár utcai csarnokában lépett pályára a BRSE U15 I. osztályú Fehér csapata a Vasas Röplabda Szakosztálya által szervezett 12 csapatos felkészülési tornán. A csoportmérkőzéseken a Vasas SC és a Delta RSE csapatával játszottak lányaink, ahol a Delta ellen 2:1-es győzelmet arattak, ám a házigazdáktól 3:0-s vereséget szenvedtek. A folytatásban a SZOSI csapata ellen játszottak lányaink, amellyel szemben 2:1-re nyertek, majd – immáron a 4 között – következett az UTE, amely ellen 2:0-ra elvesztették az elődöntő mérkőzést, így a Nyíregyháza csapatával játszottak a 3. helyért. Nagy csatában végül a Nyíregyháza nyerte a bronzmérkőzést, lányaink a negyedik helyen végezetek.
A torna legjobb játékosa a BRSE csapatából Ladányi Aida Anna lett.
BRSE Fehér: Balogh Adél, Orvos Gréta, Vavrek Borka, Mészáros Nóra, Kovács Alexandra, Puskás Dóra, Huszár Kamilla, Szabó Zsófia, Huszár Lia, Zsilinszki Klaudia, Kiss Jázmin, Ladányi Aida Anna.
Edző: Toma Sándor, Takács Doroti.
Toma Sándor:
„Nagyon örülök, hogy sikerült eljönnünk a tornára, jó megméretés volt a lányoknak és sikerült mindenkit versenykörülmények között megfigyelni. Láttuk a hibáinkat, az erényeinket és azt, hogy hol járnak ellenfeleink. Dolgozunk tovább! Gratulálok a lányoknak.”
🟦 U15 II. osztály
U15-ös másodosztályú csapatunk a Vasas meghívására Budapesten vendégeskedett a hétvégén; a hatcsapatos torna felkészülésül szolgált a hamarosan kezdődő bajnokságra. Nagy Attila tanítványai életük első nagypályás megméretésére készültek, hiszen a keret tagjai tavaly még az U13-as bajnokságban szerepeltek. Nem is sikerülhetett volna jobban a csapat bemutatkozása, mert bár a lányok a csoportban egy győzelemmel és egy vereséggel zártak, de utána mind a négy közé jutásért, mind az elődöntő és a döntő mérkőzéseit is kiegyensúlyozott, nagyszerű játékkal tudták megnyerni. A fináléban azt a Vasast fektették két vállra, amelytől a csoportban szintén egy döntőszettes mérkőzésen kaptak ki.
Kincses Zsaklin lett a csapat különdíjasa, míg Matvon Annát a torna legjobb játékosának választották!
Eredmények:
BRSE Kék–BDSE 3:0 (13, 8, 24)
BRSE Kék–Vasas SC ‘B’ 1:2 (-22, 23, -22)
Középdöntő:
BRSE Kék–UTE 2:0 (7, 18)
Elődöntő:
BRSE Kék–Gödöllői RC 2:0 (16, 14)
Döntő:
BRSE Kék–Vasas SC ‘B’ 2:1 (-19, 20, 10)
BRSE Kék: Borbola Olívia, Csicsely Ágnes, Matvon Anna, Baiczer Niké, Béres Dóra, Szkaliczki Nóra, Kincses Zsaklin, Szabolcsi Szilvia, Albrecht Jázmin, Pap Dóra, Gradinariu Médea, Bencsik Rebeka, Gólya Enikő. Edző: Nagy Attila.
Nagy Attila:
„Nagyon szépen játszottak a lányok életük első nagypályás tornáján. Kiemelném, hogy a két irányító még U13-as korosztályú, így még értékesebbnek látom ezt a mai napot. Az egész csapat példamutatóan harcolt ma, gratulálok mindenkinek!”
🟦 U13
Szombaton az U13-as korosztályban a BRSE Fehér csapata meghívást kapott az első alkalommal megrendezésre kerülő Szolnoki Röplabda Utánpótlás Kupára, amelynek helyszíne Besenyszög volt. Az ötcsapatos tornán a békéscsabai röplabdások a harmadik helyet szerezték meg, az utolsó két mérkőzésen különösen izgalmas labdameneteket játszva.
Eredmények:
BRSE Fehér–Gödöllő 3:0
MTK-2–BRSE Fehér 0:3
BRSE-Fehér–Szolnok 1:2
MTK-1–BRSE Fehér 2:1
A BRSE csapatából Litauszki Anita részesült különdíjban.
BRSE Fehér: Bohus Réka, Botyánszki Málna Boróka, Bócsik Lili, Fogarasi Zsófi, Litauszki Anita, Potocska Bianka, Reisz Hédi, Szarvas Kitti, Szikora Réka, Varga Szonja.
Edző: Németh Ferenc, másodedző: Tompa Brigitta.
Németh Ferenc:
„Nagyon hasznosnak ítélem meg ezt a tornát a részünkre. Sok újonnan tanult elemet most kezdtük el beépíteni a játékunkba, illetve több felállást is ki tudtunk próbálni mérkőzésszituációkban. Köszönjük szépen a meghívást!”