Ötszettes siker az NB I-ben!

NB I-es fiókcsapatunk győzelemmel zárta a 2023-as évet, a szuperminik pedig fiúkkal is összecsaptak a hétvégén.

🟦 NB I

Öt mérkőzés óta nem tudott nyerni fiókcsapatunk, amely az NB I szombati játéknapján azt a Szegedet fogadta, amely közvetlenül mögötte helyezkedett el a tabellán, így igazi rangadóra volt kilátás. Az első szettben fegyelmezetten játszó hazaiak könnyedén nyerték azt, majd érthetetlen rövidzárlat után asszisztáltak a csongrádiak lelkes játékához, így szetthátrányból kellett fordítaniuk. Volt tartása a csapatnak, a lányok a negyedik szettre ismét visszataláltak ahhoz a játékhoz, ami a mérkőzés elején sikert ért, így jöhetett a döntő szett, amelyet simán nyertek meg a csabai fiatalok, így győzelemmel zárták az alapszakasz első körét.

Női NB I. 10. forduló:
Békéscsabai Röplabda SE–Vidux Szegedi RSE 3:2 (16, -17, -18, 22, 8)
Békéscsaba, Városi Sportcsarnok, 50 néző. V.: Takács, Barabás.

BRSE: Gergácz 5, Mikus 6, László 15, Budai 17, Korcsok 4, Szatmári 4. Csere: Nánási, Erdei (liberók), Fekete G., Gajdács 9, Mészáros, Fekete R. Vezetőedző: Nagy Attila.

SZRSE: Bálint 9, Kovács-Fiskus 20, Horváth D. 5, Kádár 1, Munsterman 9, Lefforge 11. Csere: Nagy-Hegyesi, Kujundzic (liberók), Fürdök 12, Kiss N. Vezetőedző: Milodanovic Andrea.

Nagy Attila (BRSE): 

„Az első szettben jól kezdtünk, sikerült ráerőltetni az akaratunkat ellenfelünkre. Utána viszont úgy kezdtük a másodikat, mintha mi kaptunk volna ki tízzel az elsőben. Nehezen rendeztük sorainkat, de a negyedik szettben sikerült megtalálni a hitünket és a megfelelő koncentrációnkat, ami végül győzelemhez vezetett. Sok munka vár még ránk, de ma voltak olyan teljesítmények, amiknek lehetett örülni. Kellemes karácsonyi ünnepeket kívánok mindenkinek!”

Milodanovic Andrea (SZRSE): 

„Nagyon kényelmetlen ellenfél ellen játszottunk, és azt kell mondanom, hogy ma alulteljesítettünk! Bennünk volt a 3 pont, de ma valahogy nem kaptunk vérszemet. Majd jövőre!”

🟦 U11

Békéscsabán folytatódott az U11-es bajnokság, ahol ismét szép számmal jelentek meg csapatok, így a mieink a régió több együttesével is összemérhették tudásukat, nem mellesleg fiúk ellen is, ami ezúttal sokkal kiegyenlítettebb mérkőzést hozott, mint legutóbb. Kiváló lehetőséget nyújtott a fiataloknak a tapasztalatszerzéshez, illetve, hogy tovább építsék a játékukat csapat szinten. 

BRSE Kék: Havasi Emma, Kovács Boglárka, Ottlakán Mira, Sáfár Hanna, Cifra Lili.

BRSE Pink: Széll Petra, Széll Hajna, Török Petra, Albrecht Izabella, Korcsok Kamilla, Ijjas Bianka.

BRSE Fehér: Barta Aisa, Latorcai Regina, Tóth Adél, Misik Lilien, Pap Ágnes, Molnár Viktória.

Csányi Roland:

„Határozottan léptek előre a lányok a legutóbbi fordulóhoz képest, nemcsak technikailag, hanem küzdeni akarásban is. Természetesen nem az eredményességet hajszoljuk, ebben a korosztályban legfőképp, de egy jó játékerőt képviselő fiú csapat ellen azért meg kell tanulni felvenni a kesztyűt, és megmutatni nekik, hogy mi is tudunk röplabdázni. Ez nagyon tetszett a fordulóban, emellett kiemelkedően tudják buzdítani egymást a lányok, amit szintén jó volt látni. Holnaptól folytatjuk a gyakorlást, és bízom benne, hogy a következő alkalommal még összeszedettebb játékot fognak produkálni a lányok.”