DRK Röplabda Magyar Kupa-döntő – sajtótájékoztató és technikai értekezlet

A Swietelsky-Békéscsaba csapatát Baran Ádám klubelnök és Lovász Krisztián technikai vezető képviselték a DRK Röplabda Magyar Kupa esemény vonatkozásában szervezett keddi technikai értekezleten és sajtótájékoztatón. Elhangzott, hogy remek ütemben fogynak az elővételes jegyek, minden bizonnyal telt ház várja a csapatokat szombaton az Érd Arénában. A rendezvény kapcsán csütörtökön és pénteken osztunk meg technikai információkat szimpatizánsainkkal.
Baran Ádám kiemelte, hogy évről évre nehezebb a elérni a fináléba kerülést, éppen ezért büszke arra, hogy a sorozat elmúlt 9 vetélkedésében 7 alkalommal jutott döntőbe a BRSE. A szombati találkozóról elmondta, hogy egy mérkőzésen dől el a Kupa sorsa, ahol az aznapi forma és mentális állapot dönt majd.
Magyar Kupa-helyezéseink 2016 óta: 

2016: I. hely
2017: I. hely
2018: II. hely
2019: II. hely
2020: negyeddöntő
2021: II. hely
2022: III. hely
2023: II. hely
2024: döntő