DRK Magyar Kupa-döntő: Megélni a meccset, mosolyogni, harcolni!

Röplabdaünnep köszönt be a hétvégén, aminek szerencsére mi is részesei leszünk. A DRK Magyar Kupa-döntő mindig kiemelt esemény a versenynaptárban, csapatunk pedig sorozatban második alkalommal próbálhatja meg elhódítani a trófeát a Vasas Óbuda ellen. A címvédő az egyértelmű favorit, de megvan a sikerünk receptje.

Legutóbb 2022. március 12-én rendeztek olyan női röplabdadöntőt Magyarországon, amit nem a Vasas Óbuda és a Swietelsky-Békéscsaba játszott. Akkor a fővárosiak a Magyar Kupa fináléjában a Szent Benedek Röplabda Akadémiát győzték le az Érd Arénában, de mi sem szomorkodtunk, mert nem sokkal előtte megnyertük a bronzmérkőzést a Fatum-Nyíregyháza ellen.

A majdnem napra pontosan két éve tartó itthoni sorozat szombaton sem fog megszakadni, ugyanis a 2022-es és 2023-as bajnoki, valamint a 2023-as MK után a 2024-es DRK Magyar Kupa-döntőben is ez a két csapat fog találkozni.

A 2022-es Extraliga-csörtére mindenki emlékszik és joggal nevezhető a magyar röplabdázás történetének egyik legszorosabb és legizgalmasabb párharcának, és ilyen szempontból tökéletes folytatás volt a 2023-as kupadöntő, ami az ötödik játszma ráadásában dőlt el. A trilógia harmadik epizódja már inkább felejthető, a tavalyi aranycsatát nagyon simán nyerte a Vasas.

Sajnos az említett ütközeteknek a legfontosabb része, a végeredmény minden alkalommal megegyezett: a Vasas nyert, nekünk az ezüst jutott. Hol nagy különbséggel, hol szívfacsaróan kevéssel, de a fővárosiak mindig felülkerekedtek, mi pedig csalódottan nézhettük, ahogy felemelik a serleget.

Ha megállunk a realitások talaján, a papírforma ezúttal sem mellettünk szól. A Vasas jelenleg kiemelkedik a magyar mezőnyből, ezt bizonyítja a veretlenül abszolvált Extraliga-alapszakasz és a könnyedén vett Magyar Kupa-kihívások is. Ezzel szemben mi hullámzóan teljesítünk, az UTE elleni bajnoki továbbjutást az utolsó pillanatra hagytuk, a Kupában pedig hátrányból kellett fordítanunk a legjobb nyolc között a SZBRA ellen, ám a lényeg, hogy végül – ha nem is egyszerűen, de – minden jól alakult.

„Való igaz, hogy az eredmények alapján a Vasas kiemelkedik a mezőnyből, de ez egyetlen mérkőzés, aminek a lélektana is más. Nem alapozhatunk az előzményekre, ez egy egyszeri lehetőség. Mi csak nyerhetünk, szerintem az ellenfelünknek van veszítenivalója, viszont ők sem így fognak hozzáállni. Nemhogy nem fogják odaadni a kupát, de minden erejükkel védeni fogják. A mi feladatunk, hogy visszahozzuk Békéscsabára, és ez csak úgy sikerülhet, ha az egész éves munkánk jutalmaként gondolunk a döntőre, és tudjuk élvezni a pillanatot és a lehetőséget”

– fogalmazott Tóth Gábor. 

Közhely, de a kupadöntők azért jók, mert egy meccsen minden megtörténhet, ráadásul a helyszín is független. Igaz, akárcsak tavaly, úgy idén is a finálé aktuális helyszínét használta a Vasas a hazai Bajnokok Ligája-meccseire, de nekünk is lesz egy szombat délelőtti edzésünk, amikor „belakhatjuk” az Érd Arénát. Arra is építhetünk, hogy mi voltunk az egyetlen csapat, amelyik pontot tudott rabolni az óbudaiaktól, és a győzelemhez is nagyon közel álltunk, de aztán 7:2-ről nem sikerült behúzni az 5. szettet a decemberi bajnokin.

„A kiindulási helyzet az, hogy ez egy kiemelkedő esemény, jó szervezéssel, óriási nézőszámmal nemcsak a helyszínen, hanem a tévék előtt is. Ez nem sűrűn adatik meg egy sportoló életében, akinek igen, az szerencsés, és ez igaz a stábtagokra és a klubokra is. Szerintem meg kell élni ennek a különlegességét, kiváltság egy kupadöntőt játszani. Ezekre a pillanatokra mindenki emlékezni fog, és ezt persze még édesebbé tenné egy győzelem, mert egy trófea elhódítása mindig fantasztikus érzés. Ha megéljük ezeket, élvezzük a meccset, mosolygunk és harcolunk, nem görcsölünk a téten, akkor nem lesz baj. Az ilyen pillanatokért dolgozunk”

– mondta a döntők lélektanáról vezetőedzőnk.

Kump Alíz az elmúlt két idényben a Vasast erősítette, pontosan tudja, hogy ellenfelünknek is mennyit jelent a kupagyőzelem. Válogatott centerünk szerint szintén az örömjáték a fontos, és most, hogy az UTE elleni, nagyon küzdelmes Extraliga-negyeddöntőt végül sikerrel zártuk, erre meg is van minden esély:

„Izgalmas, szoros meccset várok a holnapi döntőtől, ahol felszabadultan fogunk tudni játszani. A kupadöntő már alapból egy hatalmas motiváció, ennél különlegesebb érzést nem hoz elő belőlünk egyetlen meccs sem a szezon során. A Vasast nemcsak én ismerem jól, de úgy gondolom, az egész csapat is, rengetegszer játszott a két klub egymás ellen, van egy egészséges rivalizálás köztünk, ez csak segíthet. Felkészültünk belőlük, szeretnénk a legjobb teljesítményünket nyújtani és jól érezni magunkat.”

A döntő 19:15-kor kezdődik az Érd Arénában Szabó Péter és Bátkai-Katona Ágnes vezetésével, az M4 Sport+ pedig élőben közvetíti.