Újabb fontos lépések a nemzetközi szintű sportlétesítmények megvalósítása kapcsán!

A Kormány támogatásával, Békéscsaba Megyei Jogú Város megbízásából, a csabai székhelyű MLR Studio Kft. elkészítette az új Városi Sportuszoda, valamint a közel 3500 fős befogadóképességű, multifunkcionális Aréna megvalósíthatósági tanulmányát és koncepciótervét.

A majdani beruházással teljesen megújul a jelenlegi városi sportcsarnok környezete, elmondható, hogy szinte egy új városrész jön létre.

“A Békéscsabai Röplabda Sportegyesület aktívan részt vett a tervezési folyamatokban, a szakemberek minden sportágspecifikus, szakmai szempontot figyelembe vettek a koncepcióterv megalkotásakor.

Bízunk benne, hogy pár éven belül már itt fogadjuk majd ellenfeleinket hazai és nemzetközi porondon, valamint szurkolóink is élvezhetik majd a kor követelményeinek minden szegmensben megfelelő, modern környezetet.” – nyilatkozta Baran Ádám, a BRSE elnöke.