Nincs új a nap alatt: ötszettes csatával indítottuk a Boraqua Kupát

Swietelsky-Békéscsaba–KNRC 2:3 (-18, -15, 22, 21, -13)
BORAQUA Kupa felkészülési torna, Békéscsaba, 500 néző.
Vezette: Dr. Árpás, Halász.

Békéscsaba: Aydinogullari 3, Budai 7, Strumilo 13, Stepanenko 21, Kump 3, Bodnár 8. Csere: Molcsányi (libero), Pintér 7, Gergácz 10, Kotormán.

A BORAQUA Kupa felkészülési torna első napján a házigazda Swietelsky-Békéscsaba a Kaposvár együttesével mérkőzött meg. Csapatunk kerete igencsak foghíjas volt, hiszen Glemboczki Zóra, Iveta Stanchulova és Kertész Petra szolgálatára sem számíthatott Tóth Gábor vezetőedző.

A fiatal Budai Viktória pontjával indult a találkozó, azonban ezt követően ellenfelünk magához ragadta a kezdeményezést, mi pedig futottunk az eredmény után. 13:16-nál Tóth Gábornak időkéréssel kellett próbálkoznia, csakhogy a pontatlanság ezután is megmaradt a játékunkban, a somogyiak pedig kihasználták a hibáinkat és elvitték az első játszmát.

A második szett elején jóval koncentráltabb játékot mutattunk, viszont a játékrész derekán egy érthetetlen rövidzárlat lehetőséget adott a Kaposvár felzárkózására. Rutinos légiósaik vezérletével a vendégek előbb egyenlítettek, majd átvették a vezetést, amit a játszma végéig már nem is engedtek ki a kezükből.

A harmadik felvonásban érdekes játékvezetői ítéletek borzolták a kedélyeket, eközben egyébként fej-fej mellett haladtak a felek, hatalmas küzdelem bontakozott ki.
Másik fiatal igazolásunk, Gergácz Olga lépett elő főszereplővé, az ő pontjaival néhány egységnyi fórra tettünk szert, melyet megtartottunk az etap végéig.

A negyedik periódusban ott folytatódott a mérkőzés, ahol abbamaradt, azzal a különbséggel, hogy blokkteljesítményünk jelentősen feljavult. Messze volt a tökéletestől a BRSE játéka, de a küzdeni tudásra nem lehetett panasz, és ez a harcosság egyenlítést ért.

Jöhetett a ráadás, amelyben a megszokott mederben folyt a játék, kiélezett küzdelem zajlott a pályán. 7:8-as állással fordultak a csapatok, és a KNRC a hajrából is jobban jött ki, végül minimális különbséggel, kettő ponttal megnyerte a ráadást.

Tóth Gábor:

„Az egész mérkőzés képét meghatározta pontatlan nyitásfogadásunk, ebből nehezen tudtunk építkezni, főleg, hogy nehezek voltak a lábak jelenlegi terhelés mellett. Gergácz Olga teljesítménye előremutató a jövőre nézve.”

Folytatás vasárnap 16 órától, ahol formálódó csapatunk ellenfele a Fatum-Nyíregyháza lesz.