Sima 3:0-val átvettük a második helyet a MÁV Előrétől!

Swietelsky-Békéscsaba–MÁV Előre Foxconn 3:0 (21, 21, 15)
Extraliga, 4. forduló, Békéscsaba. Vezette: Halász, Halász.

Békéscsaba: Kump 1, Strumilo 15, Stepanenko 19, Pintér 9, Aydinogullari 5, Stanchulova 5. Csere: Molcsányi (libero), Bodnár 4, Kertész, Kotormán. Vezetőedző: Tóth Gábor.

MÁV Előre: Dvoracek 14, Andersson 3, Vacsi 3, Markovic 1, Pallag 11, Michalewicz 1. Csere: Tóth, Kovács (liberók), Matos Duran 12, Király-Tálas 3, Vezsenyi, Tarr, Szabó 1. Vezetőedző: Lukasz Przybylak.

Rangadóval folytattuk az Extraligát, ugyanis Mikulás napján pótoltuk a 4. fordulóból elhalasztott hazai találkozónkat a MÁV Előre Foxconn ellen. A 2. helyen álló székesfehérváriakkal vívott meccsen új igazolásunk, Luna Becic is játékra jelentkezett, de még nem volt szükség a bevetésére. 

1️⃣ Remekül kezdtük az összecsapást, eleinte Dominika Strumilo élt nagyon, majd Kump Alíz és Pintér Andrea által a centertámadások is megérkeztek, a vendégek szekerét Maia Dvoracek tolta főleg. Magabiztos előnyre tettünk szert, 11:5-nél a vendégek már a második időkérésüket égették el, majd Margarita Stepanenko is elkapta a fonalat, Molcsányi Rita pedig mezőnyben végzett kiváló munkát. Az 5-6 pontos fórunkat vasmarokkal tartottuk, ám a hajrához közelítve elkapott egy jó sorozatot a MÁV Előre, ezért Tóth Gábor gyorsan közbeavatkozott. Háromra zárkóztak a vendégek, sőt 22:20-nál már kettőre, ismét időt kért vezedőedzőnk, majd Strumilo és Stepanenko léptek elő vezérré, aminek az eredménye négy szettlabda lett, melyek közül a másodikat ki is használtuk.

2️⃣ Pintér pontjaival alapoztuk meg a második etapot, majd az ő nyitásaira támaszkodva növeltük előnyünket, de a három egységet hamar eltüntette a fehérvári gárda. 2-3 pontos sorozatokkal dolgozott mindkét fél, egészen 7:6-ig, amikor Cansu Aydinogullari a tőle megszokott pimasz megoldással megállította az ellenfél rohanását. Ez lendületet adott, majd török feladónk hasonló megmozdulása után már csak az időkérés maradt Lukasz Przybylaknak. Egy 7:1-es sorozatot raktunk össze, aminek a csereként pályára lépő Király-Tálas Zsuzsanna ejtése vetett véget, majd visszakapaszkodott háromra az Előre, jött a mi időkérésünk is. Az első pontot ugyan a vendégek csinálták meg ezután, a következő hármat viszont mi, azaz ismét plusz öttel gazdálkodhattunk. Pontosak voltak a támadásaink, a végjátékban pedig Iveta Stanchulova is jelentkezett néhány jó megoldással, hogy ezekkel 2:0-s vezetéshez segítse a csapatot.

3️⃣ A harmadik felvonás eleje igencsak szoros küzdelmet hozott, felváltva születtek a pontok, majd kettővel elléptünk. Innen még egalizáltak a fehérváriak, de 8:8-nál ráléptünk a gázra és zsinórban négy ponttal megindultunk a harmadik szettgyőzelem felé. A MÁV még ekkor is meg tudott újulni és kettőre csökkentette lemaradását, de a további támadásokat visszavertük és elkezdtük nyitni az ollót, sőt Strumilo húzásával 9 (!) meccslabdához jutottunk. Ezek közül pedig az elsőt kihasználtuk Bodnár Dorottya blokkjával, azaz 3:0-ra diadalmaskodtunk a MÁV Előre ellen és átvettük a második helyet akkor, amikor féltávhoz ért az alapszakasz.

Tóth Gábor:

Nagy csatából jöttünk, nem volt sok időnk felkészülni, de örülök, hogy a csapat jól reagált és megmutatta a karakterét. Vasárnap ismét fontos csata vár ránk, ezúttal a Magyar Kupában, ahol célunk, hogy előnyt harcoljunk ki a visszavágóra!”

Lukasz Przybylak:

„A mai napon a Békéscsaba sokkal agresszívebben röplabdázott, mi pedig nem tudtuk hozni a fő karakterünket, azaz a gyors átmeneteket és a hatékony támadást. A blokkvédekezésünk sem működött úgy, ahogy szokott, szóval összességében megérdemelten nyert a Békéscsaba, gratulálunk nekik és el kell ezt fogadnunk, valamint sokkal jobban kell játszanunk a következő találkozásunkkor.”

Legközelebb vasárnap, a Szent Benedek Röplabda Akadémia ellen lépünk pályára, méghozzá Budapesten a Magyar Kupa negyeddöntőjének első meccsén.