Ott vagyunk a Magyar Kupa elődöntőjében!

Swietelsky-Békéscsaba–Szent Benedek Röplabda Akadémia 3:0 (19, 12, 16)
Magyar Kupa-negyeddöntő, visszavágó, Békéscsaba. Vezette: Szabó, Jámbor.

Békéscsaba: Glemboczki 8, Stepanenko 10, Bodnár 11, Pintér 9, Paskova 10, Aydinogullari 5. Csere: Molcsányi (libero). Vezetőedző: Tóth Gábor.

Szent Benedek: Szerényi 6, Wojcik 7, Berkó 1, Laskowska 1, Cestero Cruz 4, Perez Ramos 9. Csere: Fáth, Nagy (liberók), Gatard 1, Kobaidze 3, Szakály 1, Krakoczki. Vezetőedző: Kristian Michailov.

3:2-es hátrányból kellett fordítanunk a Szent Benedek Röplabda Akadémia ellen a Magyar Kupa negyeddöntőjében a Békéscsabai Városi Sportcsarnokban, azaz győzelmi kényszerben voltunk. A héten igazolt Miroslava Paskova pedig nemhogy bemutatkozott, hanem egyből a kezdőben kapott bizalmat Tóth Gábortól.

1️⃣ Különösen a centereink éltek az első pillanatokban, Pintér Andrea és Bodnár Dorottya is nagy lendülettel kezdett. Hamar magunkhoz ragadtuk az előnyt, majd Paskova is megszerezte első csabai pontjait, viszont igen sok hiba is tarkította a találkozót. Így is fokozatosan növeltük az előnyünket, Kristian Michailov már a második időkérését használta el 12:7-nél. Jöttek a blokkok (ebben Cansu Aydinogullari vitte a prímet) és a jó nyitások is, őriztük az 5-6 pontos fórunkat, aztán Paskova robbantott be egy ászt, amivel már nyolccal vezettünk. 23-nál kicsit megálltunk, sorozatban három füredi pont után Tóth Gábor is időt kért, aztán rögtön hét szettlabdához jutottunk, Bodnár pedig be is bombázta a harmadikat, azaz megszereztük a vezetést.

2️⃣ Jól kezdtük a második etapot, a második labdamenet rögtön maratonira nyúlt, szerencsére Glemboczki Zóra zárta le. Pintér továbbra is brillírozott, 5:1-es csabai előnynél pedig időt kértek a vendégek, de mi ezután is önbizalomtól duzzadva röplabdáztunk, ezért hamarosan jött a második füredi időkérés is. Ekkor stabilizálták is a játékukat, de 9:5-nél ismét ráléptünk a gázra: Molcsányi Rita pontot szerzett (!), Glemboczki ászt nyitott, Bodnár blokkolt, és máris újra nagyobb különbségnek örülhettünk. Sőt, Margarita Stepanenko életerős ütése már közte 10-et ért 22:12-nél, és innen már nem is engedtünk pontot nekik (egészen pontosan 18:12 után), a 12 játszmalabdánkból a legelsőt Paskova értékesítette.

3️⃣ A harmadik felvonásban is a második labdamenet húzódott el sokáig, és most is Glemboczki fejezte be. Hamar elugrottunk négy ponttal, a Szent Benedek próbált futni az eredmény után és megint el kellett használnia korán mindkét időkérését, de úgy tűnt, ezen az estén semmivel sem lehet kizökkenteni minket. És bár visszakapaszkodtak mínusz háromra, egy Pintér-blokk és egy Stepanenko-bomba lehűtötte a kedélyeket, majd Bodnár is duplázott. Öles léptekkel haladtunk a harmadik szettgyőzelem felé, Michailov cserékkel is próbált segíteni az övéinek, de nem ért el hatást. Paskova tűpontos ütésével 20:12 lett ide, majd amikor felzárkóztak hat pontra, Tóth Gábor is időt kért. Erre jött egy újabb sánc Pintértől, majd egy ász Paskovától, a nyolc meccslabdánkból pedig az első meglett, stílszerűen egy blokkal, méghozzá Stepanenkótól.

Ezzel megoldottuk a cseppet sem könnyű feladatot, azaz hátrányból fordítva kiharcoltuk otthon a továbbjutást és készülhetünk a Fatum-Nyíregyháza elleni elődöntőre!

Tóth Gábor:

„Az elejétől kezdve nagyon élesek voltak a lányok. Miroslava érkezése új impulzus és sokaknak segít sok mindenben. Az látszik, hogy rá csatlakoznak a többiek, és ez fontos, de nem fog örökké tartani, úgyhogy mindenkinek így kell folytatnia tovább. Sorozatosan bizonyítottuk, hogy bennünk van ez a jó teljesítmény, viszont ugyanúgy a hullámzás is, ezt kell csökkentenünk. A helyzet sajátossága volt, hogy három pontot kellett szereznünk, hogy bejussunk az elődöntőbe, ez sikerült; nem mondom, hogy a vártnál nehezebben vagy simábban, szerintem van ennyi különbség a két csapat között, és ha ránézünk a bajnoki tabellára, akkor ez a realitás.”

Kristian Michailov:

„Gratulálok a Békéscsabának és sok sikert kívánok nekik az elődöntőben! Csalódottak vagyunk, ellenfelünk ma sokkal jobb volt ma, kiváltképp blokkvédekezésben. De mentalitásban is nagy volt ma a különbség, pedig sokat készültünk erre és próbáltunk a megfelelő lelkiállapotban pályára lépni. Ebből ma semmi sem látszódott, és ezeknek a kombinációjából született ez az eredmény. Sokat kell majd elemeznünk.”