Rendhagyó MEVZA Final Four következik

A MEVZA-kupa 2024-ben visszatért a négyes döntős lebonyolításhoz, amelyet a hétvégén Mariborban rendeznek. A Swietelsky-Békéscsaba címvédőként utazott el a szlovén városba, ahol megismétlődnek a tavalyi elődöntős párharcok (Swietelsky-Békéscsaba–Mladost Zagreb és Calcit Kamnik–Branik Maribor), igaz, itt már csak egy-egy mérkőzés dönt, ráadásul másnap már jönnek az éremmeccsek. Klubunk számára különleges lesz ez a torna, aminek inkább hosszú távon lehet pozitív hozadéka.

Aki szorosan követte a 2023/2024-es idényünket, az már hozzászokhatott ahhoz a hullámvasúthoz, amire ősszel felültünk. Az UTE elleni Extraliga-negyeddöntő jelentette ebben az újabb szakaszt, amiben ötödik mérkőzésre kerül sor, és már a negyedikkel együtt is annyira besűrűsödött a naptár, hogy számos tényezőt kellett most mérlegelni.

Az első, hogy jövő szerdán a mindent eldöntő ötödik meccsen kell kiharcolnunk a továbbjutást a bajnokságban, és bár mellettünk szól az eddig mindkét csapat által maximálisan kihasznált hazai pálya előnye, egy ötödik mérkőzés külön műfaj. Három nappal később pedig már Érden van jelenésünk a DRK Magyar Kupa-döntőben, ahol a címvédő Vasas vár ránk, természetesen az is rendkívül nehéz feladatnak ígérkezik.

Mindeközben arra is figyelni kell, hogy a játékosok megfelelően regenerálódjanak, és a meccsekkel járó utazásra sok mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy pihentető. Ráadásul sokan most sincsenek 100%-os állapotban, Dominika Strumilo korábbi bokasérülése még mindig zavaróan hat, és Miroslava Paskova izomsérülése sem jött még teljesen rendbe, ez meglátszott a teljesítményükön is. 

Ahogyan azt már többször is kijelentettük, a MEVZA számunkra azt a célt szolgálja, hogy fiataljaink nemzetközi tapasztalatokkal vértezzék fel magukat a régió élcsapatai ellen. Idén is ezért vállaltuk az indulást, és aztán igyekeztünk is az ifjaknak lehetőséget adni. 

Most pedig jöhet az igazi mélyvíz, hiszen a Final Fourra egy igencsak megfiatalított keret utazott el, sokak számára ez lesz pályafutásuk eddigi legnagyobb kihívása. De teher alatt nő a pálma, és ez rengeteget érhet később a fiatalok fejlődésének szempontjából, mellesleg nem lesznek magukra hagyva, hiszen olyan játékosaink is velük tartottak, akik már a magyar válogatottban is letették a névjegyüket. 

A négyes döntő már csak a lebonyolítás miatt is különleges, hiszen mindössze az elődöntőbeli ellenfél kiléte a biztos, de ugyanúgy kell készülni mindenki másra is. 

„Az ellenfél demonstrációjára kevés az idő, de az elemzés megvolt, minden háttéranyagot biztosítottunk a játékosoknak ahhoz, hogy fel tudjanak készülni. Kicsit olyan ez, mint a válogatott program, ahol van három nap alatt három meccsed, az ötödiken meg még egy. Ott sincs idő az ellenfelet modellezni, csak felkészülsz, megkapod az anyagot, videózol, aztán mész és játszol. Az idő rövidsége miatt most is erre van lehetőség, de ez is benne van a professzionális élsportban. A VNL lebonyolítása is hasonló, és az tényleg a top szint”

– fogalmazott Tóth Gábor, aki azt is elmondta, hogy ilyenkor a stábnak mindenre fel kell készülnie, mindhárom csapatról el kell készítenie az elemzést, minden eshetőségre számítani kell. Illetve még annyi történhet, hogy a második elődöntőt is megnézik, és az alapján kiegészíthetik az addigi információkat.

„Egy final fourban mindig az a legfontosabb kérdés, hogy ki milyen szívvel és tűzzel tud játszani, az emberi tényező a kulcs, valamint az, hogy egy csoport miként tud egységesen funkcionálni és közösen dolgozni”

– mondta a Swietelsky-Békéscsaba vezetőedzője, akit arra is megkértünk, jellemezze egy-egy gondolattal a másik három együttest.

„A Mladostot hosszú évek óta jól ismerjük, tavaly pedig volt az a bizonyos hektikus, végül számunkra pozitív eredménnyel záruló elődöntő. Nem sokat változtak azóta, a legfontosabb, hogy globálisan megértsük, mi a céljuk a játékban. Náluk ez az, hogy minél gyorsabban tudjanak játszani, és amikor ezt nem tudják megtenni, akkor adódhatnak problémáik. A Calcitra ez még inkább igaz, ráadásul egy rutinosabb csapatról van szó, határozott elképzeléssel arról, mit akar játszani és az min alapszik. A Maribor kicsit más, a házigazda eltolódott afelé, hogy egy játékosra teszi a hangsúlyt, plusz esetleg egy szélső ütőre, és egy edzőváltáson is átestek.”

Leendő (és lehetséges) ellenfeleinkkel szemben vegyesen szerepeltünk a szezonban: az első játéknapon legyőztünk a Mladostot, másnap viszont kikaptunk a Kamniktól, igaz, a szlovén csapat velünk ellentétben nem játszott mérkőzést az előző napon. A Mariborral novemberben mérkőztünk meg otthon és 3:1-es győzelmet arattunk.

Ami a programot illeti, csapatunk pénteken este érkezett meg Szlovéniába, ahol egy gyors átmozgatást is tartott. Szombat reggel még lesz egy rövid edzés, aztán 16:00-kor jön a horvát HAOK Mladost Zagreb elleni elődöntő, míg másik ágon szlovén házipárbaj lesz 18:00-tól a Calcit Kamnik és a Nova KBM Branik Maribor részvételével.

Vasárnap 14:30-kor kerül sor a bronzmérkőzésre, míg 17:00-kor rendezik meg a finálét, a találkozókat a mevza.org oldalon ingyenesen lehet nézni.