Kategória Archívumok: Utánpótlás

Csányi Roland is hosszabbított!

A napokban újabb utánpótlás szakemberrel állapodtunk meg, ugyanis Csányi Roland is hosszú távú együttműködést írt alá klubunkkal. A fiatal edző, aki generációjának egyik legtehetségesebb képviselője, a 3. szezonját tölti a Békéscsabai Röplabda Sportegyesület kötelékében. Ebben az idényben az U20-as csapatot országos hatos döntőbe vezette, ezen kívül még egy U11-es alakulatot irányít. Elhivatottságát mutatja, hogy rendszeresen

Lipták Villő marad a BRSE-nél

Az elmúlt hetek, hónapok során folyamatosan zajlottak az egyeztetések a BRSE stábtagjaival. A Békéscsabai Röplabda Akadémián évek óta tudatos építkezés zajlik, büszkék vagyunk arra, hogy olyan szakemberek vesznek részt a napi munkában, akik saját területükön az ország legjobbjai közé tartoznak. Többükkel hosszú távú együttműködést kötöttünk, ami azért is kiemelten fontos számunkra, hogy meggyőződhessünk arról: a

U15: Két csapatunk is ott lesz a hazai rendezésű országos döntőben!

Az NB I-es csapatunk 7. helyezéséről már korábban hírt adtunk, de ezen kívül is volt még bőven esemény az utánpótlásunkban. Ezek közül a legfontosabb, hogy az U15-ös Kék csapatunk után a Fehér is bejutott az országos hatos döntőbe, aminek majd a Békéscsabai Röplabda Akadémia ad otthon május utolsó hétvégéjén. 🟦 U20 A csabai lányok hazai

Megvan a 7. hely az NB I-ben!

Megszerezte a 7. helyet az NB I-ben a fiókcsapatunk, miután a párharc második mérkőzésén, Szegeden is nyerni tudott vasárnap este. A találkozó egyáltalán nem volt egyszerű, mert bár a csabai lányok behúzták a nyitószettet, a következő elején kissé beragadtak, a hazaiak pedig ezt kihasználták és az ott kiépített előnyt megtartva egyenlítettek. A harmadik végig kiélezetten

NB I: Sima győzelem az első meccsen

Utolsó próbatételhez érkezett az NB I-ben szereplő fiókcsapatunk, amely a Szeged ellen mérkőzik meg a 7. helyért. A két győztes meccsig tartó párharc első találkozóját rendezték csütörtökön este a Békéscsabai Városi Sportcsarnokban, melyet helyenként látványos játékkal nyertek meg a csabai fiatalok. Békéscsabai Röplabda SE – Vidux-Szegedi RSE 3:0 (17, 22, 21) Női NB I., 7.

A hetedik helyért játszhatunk az NB I-ben

Békéscsabai Röplabda SE–Budaörsi DSE-Emericus SE 1:3 (-22, -15, 23, -21) NB I. rájátszás, 5-8. helyért, 3. mérkőzés Békéscsaba, Városi Sportcsarnok, 45 néző. V.: Varga A., Szarka. BRSE: Budai 18, Mészáros 3, Fekete G. 13, Gajdács 4, Mikus 9, Szatmári. Csere: Nánási, Erdei (liberók), Gulyás 4, Gergácz, László, Matuska 5. Vezetőedző: Nagy Attila. BDSE: Pásztor 8,

Elfoglalták a manók a Békéscsabai Röplabda Akadémiát

Április utolsó hétvégéjén is betelt a naptár, már ami az utánpótlás-menetrendet illeti, hiszen NB I-ben, U17-ben (két fronton) és U13-ban is jelenésünk volt, a Békéscsabai Röplabda Akadémiát pedig ismét elfoglalták a manók. 🟦 NB I Azzal a tudattal utazott a fővárosba NB I-es fiókcsapatunk, hogy győzelme esetén lezárhatja a párharcot, és készülhet az 5. helyért

Országos döntőben az U20-asok, sikeres kezdés az NB I rájátszásában

A válogatott szünet után zsúfolt hétvége várt utánpótlásban a BRSE-re: NB I-ben, U20-ban, U15-ben és U12-ben is pályára léptünk. 🟦 NB I  Nehéz első mérkőzésre számított NB I-es fiókcsapatunk vezetőedzője a rájátszás első mérkőzésén a Budaörs ellen. Nagy Attila csapata a meccs előtti időszakban nem tudott közösen készülni, hiszen a klub a két korosztályos válogatott

U13: Három pont a közvetlen rivális ellen

A korosztályos válogatottak elfoglaltságai miatt továbbra is foghíjas az utánpótlás-bajnokságok programja, de a hétvégén így is érdekeltek voltunk U17-ben és U13-ban is. 🟦 U17 III. osztály Vasárnap hazai pályán játszhattuk a következő fordulónkat a középszakaszban, ezúttal a DEAC és az EVSI-B voltak az ellenfeleink. A listavezető debreceniek ellen a harmadik játszma kivételével mindegyik szoros csatát

U15: Fél év alatt a másodosztályból az országos döntőbe!

Az utánpótlás-válogatottak nemzetközi elfoglaltságai miatt április első hétvégéjén csak az U15-ös korosztályban voltunk érdekeltek, ott viszont továbbra is két csapattal, melyek közül az egyik tovább írta saját tündérmeséjét. 🟦 U15 Fehér Szombaton az UTE otthonában lépett pályára a BRSE U15 Fehér csapata a dr. Kotsis Attiláné Országos Gyermek Bajnokság I. osztályú küzdelmeinek középszakasz 6. tornáján,